Miért nem Charlize Theron lesz Furiosa a Mad Max-előzményfilmben?!

MOZI HÍREK – George Miller végre kibökte, miért nem Charlize Theron alakítja majd Furiosát az ő történetét felgöngyölítő róla szóló Mad Max-előzményfilmben.

2017-ben esett szó arról, hogy a Mad Max: A harag útja után Charlize Theron már alig várja, hogy visszatérhessen Furiosa szerepében a karakterről szóló előzményfilmben. Aztán pár évvel később, azaz konkrétan néhány héttel ezelőtt már azt írta a sajtó, hogy George Miller rendező Skype-on (!) keresztül keresi a karakter fiatal megformálóját, állítólag ezzel a módszerrel hallgatta meg Anya Taylor-Joyt (a képen, baloldalt) is többek között.

Most végre a New York Times-nak elárulta a rendező, hogy az már biztos, hogy a Three Thousand Years of Longing című drámája, továbbá a járvány remélhető enyhülése után végre megpróbál visszatérni a Mad Max világába, hogy következő részben ne egy újabb epizódot, hanem a fiatal Furiosát főszerepeltető előzményfilmet hozza tető alá. Az viszont most már biztos, hogy nem Charlize Theronnal főszerepben: George Miller helyette egy huszonéves színésznőnek adja majd a szerepet.

Miller azt is hozzátette, hogy eleinte még abban gondolkozott, hogy Charlize Theront esetleg digitális újra-fiatalítással (mint most Az ír című filmben) ismét szerepeltetni lehetne. Azonban végül meggondolta magát, lévén szerinte még egyáltalán nem tart ott a technológia, hogy ezt normálisan meg lehessen valósítani.

„Az ír bátor próbálkozása ellenére is úgy gondolom, még mindig fennáll az „uncanny valley” problémája. Bár ugyan már kezdünk közel járni a megoldáshoz – főleg a japán játékfejlesztők (mint például Linsday Wagner a Death Strandingben – a szerk.) – de még mindig elég nagynak tartom a szakadékot.”

George Miller szerint a háttérsztorit, amelyből a Furiosa-spinoff is merít, még A harag útja előtt találták ki közösen Nick Lathourisszal, a 2015-ös film társírójával. Abból konkrétan kiderül, hogy milyen volt Furiosa élete az idilli Zöldhelyen, továbbá miért ragadták ki őt a vuvalinik törzsből, és hogyan vált igazi profi harcosnővé, amilyennek az öt évvel ezelőtti filmben mi is láthattuk. A rendező szerint egyébként ez a koncepció nem csak az alkotóknak, hanem Charlize Theronnak is segítségül szolgált a karakter megformálásában.

Hozzá kell még tenni, hogy nem csak Furiosa esetében dolgozták ki ilyen mélyen a háttértörténetet, hanem Halhatatlan Joe esetében is, sőt, még a relatíve kisebb jelentőségű figuráknál is – mégis Furiosájéból írtak egyedül új forgatókönyvet, ráadásul még azelőtt, hogy egyetlen képkockát is leforgattak volna A harag útjához.

Az előző filmből Colin Gibson díszlettervező, továbbá John Seale operatőr is visszatér a spinoffra, pedig utóbbi már nagyjából a nyugdíjas korszakát éli. Colin Gibsonnak az véleménye, hogy a Furiosa előzményfilm A harag útjánál is grandiózusabb lesz – csak remélhetjük, hogy ez így is lesz.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu