Vajon benne lesz Johnny Depp a következő Karib-tenger kalózai-filmben?

MOZI HÍREK – Jerry Bruckheimer producer még egyáltalán nem biztos abban, hogy Johnny Deppnek lehet helye benne…

A Karib-tenger kalózai sorozatot talán egy kicsit berozsdásodott, megkopott, kiszolgált vidámparki attrakcióhoz lehetne hasonlítani (egyébként eleinte mindössze csak az volt), amelyet próbáltak ugyan eddig felújítani, de az elég nyögvenyelősre sikerült, most pedig még a legfőbb „részét” is ki akarják szeparálni belőle. Ez filmes nyelvre visszafordítva azt jelenti, hogy Johnny Depp helyzete elég bizonytalan: ahogy azt már megírtuk: nagyon is elképzelhető, hogy az állandó főszerepet alakító sztár nélkül készülne a következő rész.

Hogy megpróbáljon már végre tiszta vizet öntetni a pohárba, a Collider leült beszélgetni Jerry Bruckheimer producerrel, többek közt a hatodik film helyzetét is taglalva.

Bruckheimer szerint éppen írják a forgatókönyvet, amelyről reméli, hogy a Disney vezetőségének is elnyeri a tetszését, hiszen már jó ideje dolgoznak rajta. Ugyan konkrét utalás nem történt rá, de a producer nagy eséllyel a Csernobil alkotójának: Craig Mazin, illetve az előző Karib-tenger kalózai forgatókönyvek írója: Ted Elliott reboot szkriptjére utalt, amelyet egyébként eredetileg a Deadpool írópárosa, Paul Wernick és Rhett Reese írták volna.

Ami pedig Johnny Depp sorsát illeti, Jerry Bruckheimer elég félreérthetőn fogalmazott: „Azt nem igazán tudjuk, hogy milyen szerepe lesz majd Johnnynak az új készülő filmben, majd kiderül.” Nagy kérdés persze, hogy teljes reboot készül-e, ebben az esetben érthető, hogy Depp helyzete bizonytalan. Bár a Salazar bosszújában egy rövid jelenet erejéig a „visszafiatalított” CGI Deppet láthattuk, továbbá Az írben is próbálkoztak valódi sztárok visszafiatalításával, ezek egyike sem hozott olyan meggyőző végeredményt, amely biztosítaná, hogy egy teljes filmen keresztül akár számítógépes, akár visszafiatalított Johnny Deppet nézzünk. Hozzá kell azért tennünk, hogy vannak azért bíztató jelek a technológia fejlődése terén, hiszen az 1955 óta halott James Dean digitális mását is „szerepeltetik” majd a Finding Jack című filmben, továbbá az 1994-ben elhunyt Peter Cushing CGI verziója is egész korrekt volt a Zsivány Egyesben. Johnny Depp persze él és virul, de abban az esetben, ha megegyeznek a sztárral (és ha egyáltalán rebootról van szó), akár egy hasonló megoldás is elképzelhető.

Persze, ezek egyelőre csak találgatások, egyelőre még szinte semmit sem tudni – az előbb idézett Bruckheimer-kijelentésen túl. Az egyébként baljós jel, hogy már az előző film sajtókörútjára sem vitték el a sztárt az Amber Hearddel való ügye miatt. Vajon ez azt jelentené, hogy immár valóban Jack Sparrow nélkül képzelik el a Karib-tenger jövőjét? Az biztos, hogy a Disney már számít a forgatókönyv új változatára, amikor abból részleteket talán megismerünk, talán valamennyivel okosabbak lehetünk az ügyben.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu