Epic Games Store: durva összeg a fejenként, ingyen kiosztott játékok teljes ára!

A PCGamesN szorzott, osztott, és kiszámolta, hogy az Epic Games Store mennyit „költött” már az ingyenes játékokat igénybe vevő felhasználókra.

Az Epic Games Store még 2018 decemberében indult és nem sokkal utána – hogy gamerek számára népszerűsítsék a Steam melletti új webáruházat – el is kezdték osztogatnak rajta az ingyenes játékokat. Bár a játékok egyaránt tartalmaztak a nagyközönség számára kevésbé népszerű pixeles, indie címeket, illetve AAA játékokat is, az kétségtelen, hogy ha a teljes repertoárt nézzük, egy kisebbfajta vagyont megspórolhatott magának az, aki rendszeresen elrakta magának ezeket. (És egyébként költene e játékokra.) Hogy ez pontosan mennyi? A PCGamesN nemrég kiszámolták, hogy mekkora a pontos összeg: 2.140,94 amerikai dollárról, tehát nagyjából 700.000 forintról van szó.

Ez az összeg egyébként úgy jött ki, hogy az online magazinnál összeadták a Store-ban eddig ingyen osztogatott 108 játék alapárát (tehát a legmagasabb árat, amennyiért akció nélkül megvásárolhatóak). Hozzá kell azt is tenni, hogy igen jó címekről van szó, hiszen indie játékok esetében olyan játékokat kaptunk, mint: Subnautica, The Witness, Faster Than Light, Super Meat Boy, Celeste, továbbá olyan AAA játékokat is, mint az Alan Wake, a Kingdom Come Deliverance, a Batman Arkham-széria, vagy legutóbb a Grand Theft Auto V prémium kiadását. A Rockstar játéka egyébként akkora letöltés hullámot eredményezett, hogy hogy össze is omlott tőle a szerver.

Ha pedig hihetünk egy szivárogtatásnak, további nagyágyúkra is számíthatunk!

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu