John Wayne unokája Pedro Pascal egyik dublőrje a The Mandalorian sorozatban!

MOZI HÍREK – Pedro Pascal többek között arról mesélt az amerikai IGN-nek, hogy miért van szükség két dublőrre is a Star Wars-sorozatban.

Egy kísérő dokumentumsorozattal népszerűsíti a Disney a Star Wars: The Mandalorian sorozatot, amelynek Disney Gallery: The Mandalorian a címe. A harmadik epizódjában a címszerepet játszó Pedro Pascal arról rántotta le a leplet, hogy milyen dublőrök mellett bújik „Mando” ikonikus fejvadász páncéljába.

Ebben a „Cast” („Szereplőgárda”) című epizódban nem más, mint a sorozat alkotója, Jon Favreau beszélget a színészekkel, köztük Pedro Pascallal, aki megosztotta egyben a nézőkkel, hogy harmadmagával játssza a fejvadászt: Brendan Wayne, illetve Lateef Crowder kaszkadőrök veszik fel még a fejvadász páncélt.

Pedro Pascal úgy gondolja, hogy dublőröknek rendkívül fontos szerepe van, lévén az ő fizikumukra építi saját alakítását is. Brendan Wayne egyébként a fegyverek terén jártas (ami nem véletlen…), Lateef Crowder pedig a harcművészetekben edzett, így az rántja elő és lő a pisztollyal, az utóbbi pedig olyan speciális harcimozdulatokkal gyepálja az ellenséget, mint dzsiu dzsicu, vagy a capoeira. Ennek köszönhetően a Pascal által megformált karakter szinte „bármire képes”.

Brendan Wayne pedig nem véletlenül profi a pisztolyok és a vadnyugati hősöket idéző mozdulatok terén, ugyanis a dublőr, kaszkadőr és színész a legendás westernszínész, John Wayne unokája. Korábban a S.H.I.E.L.D. ügynökein és a Kemény motorosokban is részt vett, illetve kaszkadőrként olyan filmekben vett részt nyaktörő mutatványokban, mint például a a Deadpool 2., a Wonder Woman, és a Halálos iramban 7.

A The Mandalorian második évad – ha minden jól megy – még az idén, 2020 októberében indulhat a Disney+-on. Állítólag az egykor Hitmant is megformáló, és a Deadwoodban is szereplő Timothy Olyphant (Deadwood), illetve a Battlastar Galactica és a Robot Chicken sztárja, Katee Sachkoff is szerepelni fognak benne.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu