The Old Guard: Charlize Theron halhatatlan az új Netflixes akció-thrillerben [VIDEO]

MOZI HÍREK – Maga Charlize Theron osztotta meg a The Old Guard című fantasy elemekkel bővelkedő akciófilm poszterét, amelynek nemrég került fel Netflixre és Youtube-ra a trailere is.

Újabb képregényes adaptációt láthatunk majd, melynek főszereplője Charlize Theron, aki már többször bebizonyította, hogy nem csak páratlan szépsége révén tud a legváltozatosabb szerepekben érvényesülni, de karizmája és rendkívüli dinamizmusa révén a legkeményebb akciófilmekben is – elég a Halálos iramban 8-ra gondolni, ahol értékelhető alakítást szinte csak tőle láttunk, vagy a kiváló Atomszőkére, amelyben megmutatta, hogy ilyennek kell lenni egy igazi női James Bond-szerű szuperügynöknek, no és ne feledkezzünk meg a 2015-ös Mad Maxről sem, ahol a címszereplő Mad Max mellett egy női országúti harcost alakított.

Ami pedig a The Old Guardot illeti, trailere alapján elég erősen a Six Underground című, másik Netflixes alkotásra hajaz, lévén itt is egy kisebb, „zsoldosokból” álló csapat harcol a színfalak mögött különféle bűnözőkkel, hogy „az emberiség biztonságát megőrizze.” Azonban van egy jelentős különbség az említett akciófilm és a The Old Guard között: Andy (Charlize Theron) és csapatának tagjai halhatatlanok, ami egyrészt azt jelenti, hogy a golyó, vagy a kard nem fogja őket, másrészt már évszázadok óta léteznek és küzdenek az emberiségért.

Ahogy a bevezetőnkben említettük, a The Old Guard eredetileg egy képregény, amelyet a legendás képregényíró, Greg Rucka és Leandro Fernandez alkottak és az 2017-ben jelent meg az első példánya. A képregény egyik rajzát lent láthatjátok, alatta pedig a film poszterét és a trailerét.

Ahogy a poszteren is láthatjuk: a The Old Guard július 10-én várható.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu