Menu

Íme a YouTube legidősebb játékosa [VIDEO]

Ez a nagymama idős kora ellenére is gyakran kontrollert ragad, és a YouTube-on van is vele sikere.

Hamako Mori neve nem biztos, hogy ismerős, ugyanis egy japán illetőről beszélünk, aki kilencven éves. (Az nem elírás volt: 90!) Még a Guinness világrekordok könyvébe is bejutott ezzel a videojátékos nagymama (angolul Gamer Grandma), aki már 250 ezer feliratkozónál tart YouTube-on azok után, hogy 2014 végén kezdett feltölteni videókat a Google videómegosztó szolgáltatására – azóta havonta akár négy videót is feltölt. A videóiban az új konzolok kicsomagolásától kezdve mindent láthatunk a „tudományának” bemutatásáig.

Hamako Mori 39 éve kezdett játszani, tehát 1981-ben, amikor még a Famicom sem volt a piacon (az errefelé NES-ként ismert Nintendo konzol ott 1983-ban debütált). Az első konzolja a Cassette Vision volt, ami 1981. július 30-ától volt kapható Japánban. Szórakoztatónak tartotta, és úgy vélte, hogy nem fair, hogy csak gyermekek játszhatnak vele, így beruházott rá.

A Grand Theft Auto-sorozatot a kedvencei között tartja, és azt mondja, hogy miután ilyen sokáig élt, minden eddiginél jobban érzi, hogy a játékokkal foglalkozni jó döntés volt, és valóban élvezi az életét. Több videója is népszerű: például a magyarul kb. „90 éves nagymama a Dauntless-szel játszik” című alkotása több mint 3 millió megtekintéssel rendelkezik. Ebben épp a 90. születésnapját ünnepelve elfújta a gyertyákat a tortáján, mielőtt a szörnyekkel megmérkőzött volna. (És néha belemerül a játékokba – saját bevallása szerint is néha éjjel két óráig játszik.)

Mori ez alatt a közel négy évtized alatt több konzolt is beszerzett, így bőven van miből válogatnia, és ennyi idő alatt azért tapasztalatot is szerzett bennük – mivel a játékokkal továbbra is „pörgeti” az agyát, abszolút korrekt elfoglaltság ilyesmivel töltenie az idejét, pláne a koronavírus kellős közepén. Legalább így otthon marad.

Legalább Hamako Mori példája is bizonyítja, hogy az idősek is kontrollert ragadnak – és azért negyedmilliónyi feliratkozót nem olyan egyszerű összeszedni.

Forrás: CNN

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu