Bayonetta 3: nem kell aggódni érte, készül! [VIDEO]

A PlatinumGamesnek nyugtatnia kell a közönséget, ugyanis a Bayonetta 3. részét már megint jó ideje nem láttuk.

A VGC interjút készített Hideki Kamiyával, aki végre rendezőként egy folytatást is készíthet. (Eddig egyszer sem volt erre példa Kamiya fejlesztési múltjában. Ő volt ugyanis a Resident Evil 2, a Devil May Cry, a Viewtiful Joe, az Okami, a Bayonetta, és a nemrég többnyire korrekt remastert kapó The Wonderful 101 rendezője is. A Scalebound törölve lett, a Project G.G. pedig még készül.)

Egy egyszerű kérdést kapott: nem unja-e már, hogy folyton arról kérdezik, hogy mi a helyzet a Nintendo Switch-exkluzívként még 2017 végén bejelentett Bayonetta 3-mal. Erre ő azt mondta, hogy a Twitteren napi szinten fenn van, és sok kommentet lát nap mint nap. Örül annak, hogy várakoznak a játék iránt, de egy dologra fel akarta hívni a figyelmet – megfigyelte, hogy mostanában az a trend, hogy törölve lett-e Cereza története (ez ugyanis Bayonetta igazi neve!).

Szó szerint azt kérte Kamiya a törlés iránt aggódóktól, hogy fogják az ezzel kapcsolatos aggodalmaikat, majd lendülettel hajítsák ki a képletes ablakon, mert szerinte a PlatinumGames keményen dolgozik a játékon, így szó sincs arról, hogy törölve lett volna. (A Nintendo azért ilyesmit nem nagyon szokott csinálni, és esélyes, hogy most is finanszírozzák a játék fejlesztését – így tettek a 2014-ben Nintendo Wii U-ra, azóta pedig Switchre is megjelent Bayonetta 2-vel is.)

A PlatinumGames pedig köszöni, jól van – miután sok-sok pénzt kaptak a kínai állampárti kapcsolatokkal rendelkező Tencenttől az önkiadással kapcsolatos terveik megvalósítására, így most új stúdiót nyitottak Tokióban az élő szolgáltatásos fejlesztésekre, és hamarosan új bejelentésük is lesz: a Platinum 4 utolsó „csillaga” (ami az ötödik, mivel a negyedik egy április elsejei tréfa volt) még nem fénylik.

Ez már valószínűleg a csapat új, saját engine-jén, a Platinum Engine-en futhat (erről a weboldalukon  olvasható interjúban már szó esett).

Az első Bayonettáról szóló retrocikkünket itt olvashatjátok.

Forrás: DualShockers

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)