Menu

Call of Duty WWII – Egy igazi “Elit alakulat” [PS Plus]

TESZT – Ismét felránthatjuk a második világháborús katonai bakancsot a Call of Duty sorozat legújabb részében, a Call of Duty: WWII-ben, amely egyfajta visszatérés a régi szép időkbe, amikor még nem modern és sci-fi környezetbe ágyazott háborús környezetben harcolhattunk. A rajongók szinte követelték, hogy második nagy világégést visszakapják, így nincs más hátra, mint hogy górcső alá vegyük a játékot: vajon elég-e az üdvösséghez a nagy visszatérés ?

 

Az élet egyik nagy igazsága, hogy a Call of Duty-t kritizáló játékosok mindig panaszkodnak, és ebbe a hagyományos játékmenetbeli megoldások mellett a háborús környezet, korszak is beletartozik. Konkrétumokkal nem tudnék szolgálni, mert már rég jelent meg a Call of Duty III, de egészen biztosan sokan ütötték az asztalt, hogy már herótjuk van a sok második világháborús COD-ból. Emellett abban is biztos vagyok, hogy egykori panaszkodók között sokan vannak olyanok, akik most viszont amiatt protestálnak, hogy minek ennyi modern/sci-fi korszak. Hiába no, ezek a fránya gémerek sohasem elégedettek…

A 2017-es év viszont arról szól, hogy a nagy cégek „kibékülnek” az örökké panaszkodó rajongóikkal és igyekeznek mindenben megfelelni az igényeiknek, hiszen itt van a Ubisoft, aki egy olyan Assassin’s Creed: Originst tett le az asztalra (kritikáját ennek is rövidesen olvashatjátok), amely nagyon sok tekintetben kielégíti a rajongók igényeit, miközben az Activision is visszaadja azt a hangoskodó sci-fi-ellenes tömegnek, amit kíván: a jó öreg második világháborút.

Persze azt teljes biztonsággal nem tudjuk kijelenteni, hogy az Activision ténylegesen a panaszkodók nyomására engedett a második világháború ügyében, vagy egyszerűen csak tudatos marketing döntés volt, amelyre már régóta készültek. Az viszont biztos, hogy eléggé megbíztak a Sledgehammer Games-ben ahhoz, hogy a Kevin Spacey-t főszerepeltető Advanced Warfare fejlesztése és Modern Warfare 3-ban való együttműködés után ők kapják meg a legújabb részt elkészítésének lehetőségét is.

Jómagam kíváncsian vártam, hogy mit képes kihozni a Sledgehammer ebből a második világháborús témából, különösen annak tükrében, hogy nekem az Infinite Warfare egyjátékos hadjárata nagyon bejött, megkockáztatom, hogy a sorozat egyik legjobb szingli hadjárata. Mivel egy ősrégi franchise-ról van szó, amely évente tolja ki a legújabb részeket, ezért leginkább az újdonságokra, eredeti ötletekre, illetve színvonalas sztorira vágyunk a hadjárat tekintetében, és nálam az előző, modern rész ezen a téren jelesre vizsgázott, illetve magasra is helyezte a lécet az idén megjelenő második világháborús folytatáshoz – különösen annak tükrében, hogy azért ezt a témát is kellőképpen kipasszírozták.

„A kurva életbe, egy igazi hős!” (Európa Kiadó)

Nemcsak a Call of Duty sorozat esetében, de úgy általában véve a háborús FPS-eknél is elkerülhetetlen, hogy egy igazi hős szerepében heroikus küzdelmekben vegyünk részt, miközben elképesztő és álleejtő akciójelenetek során kell helyt állnunk. Ez sokadszorra nyilván már önismétlő, ezért a fejlesztők mindig igyekeznek valamilyen csavarral megfejelni az események láncolatát: például váratlanul egy teljesen másik karakter bőrébe bújunk, aki akár meg is hal az adott küldetés végén, vagy – mint egy a CoD: Black Ops 3 esetében – egy meglepő és különleges, a Matrix világát idéző virtuális hadszínterekre cseppenünk. Hogy a korábbi részeket miért emlegettem fel? Nos, leginkább azért, mert a Call of Duty: WWII-ben semmi ehhez hasonló hajmeresztő, vagy elképesztő, meglepő megoldást sem találunk (igaz, azért szerepcserékben most is lesz részünk), ugyanakkor az egyjátékos hadjárat még így is, most is elsőrangú.

Hat, vagy hétórás az egyjátékos hadjárat, attól függően, hogy milyen nehézségi szinten toljuk, és 25-30 percig tart, amíg egy szinttel végzünk a 11 küldetés közül. A Sledgehammer Games amiatt is elismerést érdemel, hogy remekül tartotta a játék ritmusát, nincsenek üresjáratok vagy felesleges pepecselés „beerőszakolt” játékelemek, mint például a Black Ops 2 esetében. Viszont azt is el kell ismerni, hogy az első két küldetés nagyon sablonosan, döcögősen indul (ez a normandiai partraszállás á la Ryan közlegény megmentése már nem tudom, hány Medal of Honor, vagy CoD részben volt), szerencsére azonban a harmadiktól kezdve egyre jobban felpörögnek az események, egyre többet megtudunk a főszereplőről, a többi karakterről, múltjukról és motivációikról. Az is nagyon tetszett, hogy itt nem heroikus küzdelem folyik a jó és rossz között (főgonosz karakter nincs is), hanem egyszerű emberek próbálják túlélni a háború borzalmait.

Ettől függetlenül a checkpointról checkpointra tartó, időnként kissé monoton, darálós játékmenet időnként most is be-befigyel, de mégis, ezeket is gyorsan felrázza valamilyen váratlan, drámai, meglepő, akciófilmeket idéző esemény, vagy egy olyan „váltás”, ahol hirtelen egy másik háborús karaktert irányítunk. Nem akarok spoilerkedni, de itt is találkozni fogunk például új típusú járművek irányításával, legtöbbször egy másik katona csizmájába bújva.

A játékmenet tekintetében újdonságnak számít még, hogy nem regenerálódik vissza hősünk HP-ja, hanem vagy egészségügyi csomagokat kell találnunk a földön heverve, vagy Zussmantól, egyik társunktól kell kérnünk, hogy ugyan dobjon már egy csomagot. Ez egyébként a lőszerre, vagy a gránátokra is igaz: ha már feltöltődött egy kör alakú csík, akkor társainktól ezeket is kérhetünk, illetve a parancsnoktól kérhetjük, hogy jelölje meg az ellenséget.

Ettől egyébként még ösztönző is a játék, hogy átkutassuk a helyszíneket: memóriákat gyűjthetünk be, illetve „heroikus akciók” során társainkat menthetjük meg az ellenség karmai közül.

Magáról a sztoriról nem szeretnék sokat elárulni, mivel amúgy is oly rövid. A texasi főszereplő közlegény, Daniels szemszögéből mutatja be az eseményeket, de mint már említettem, egy-két küldetés erejéig más katonákat is irányíthatunk. A karakterek fokozatosan válnak szimpatikussá, vagy antipatikussá, ahogy megismerjük őket, egyesek katartikus hősi halált halnak, mások hajszál híján menekülnek csak meg. A katonák sokkal emberközelibbek, mint ahogy azt mást CoD-ból megszokhattuk, viszont nekem azért hiányoztak a negatív figurák: a korábbi részekkel ellentétben itt nincs központi negatív karakter, akit például Kevin Spacey, vagy Kit Harington személyesítettek meg az előző részekben.

Főparancsnokság

Az 5-6 órás hadjárat persze egy hardcore gamernek nem kielégítő – bármilyen jó is legyen az. A játéknak most is talán legfontosabb része a multiplayer, amely annak ellenére, hogy eléggé hagyományos kidolgozású, azért rendkívül szórakoztató azok számára, akik a Call of Duty játékok multiját szeretik és nem várnak Battlefield 1 komplexitást. A pályák kidolgozása is sok tekintetben a régi hagyományokat követi középső „arénával” és oldalsó elágazásokkal. Persze, az egész többjátékos módról ordít, hogy a Call of Duty 2-ből emelték nagyjából át, de kit érdekel, ha szórakoztató?

Persze nincs gond az elképesztő mozgással, trükkökkel és falonfutással, amelyeket a sci-fi részekben láthattunk, de hiányzott már egy „kétlábbal a földön” többjátékos mód is. Igazi „ember az ember ellen” játékélményről beszélhetünk, melyre már-már nosztalgikusan gondolunk vissza.

Másrészről a klasszikus perkek eltűnése a divíziók megérkezését is elhozta magával, amelyek hatféle változatra vannak felosztva és rengeteg állítgatási lehetőséget biztosítanak: a fegyverek típusát, a karakterszintet és a divíziószintet mind-mind meg tudjuk adni.

Természetesen fokozatosan tudjuk kilockolni a különféle egy bónuszokat is, ahogy szintet lépünk, vagy valamilyen különleges eredményt érünk el. A térképek emellett viszont tipikus COD térképek, tehát nagy változást ezen a téren ne várjunk. Ez feltétlen rossz lenne? Nos, az biztos, hogy innovatív játékfejlesztésről nem beszélhetünk. Ugyanakkor jó hír mindazok számára, akik hasonló élményre vágynak, mint a klasszikus második világháborús Call of Duty esetében. A reflexeknek némileg kevésbé van jelentősége és taktikus megközelítésnek fontosabb szerepe van, ami azok számára mindenképpen pozitívum, akiknél nem a szupergyorsaság és a kobrareflexek az elsődlegesek.

Élőhalottak

Persze vannak olyan elemek, amelyek sohasem hiányozhatnak egyetlen Call of Duty-ból sem, ugyanakkor ezek közül az egyik meglepően sok kreatív szabadságot enged: a zombi módról van szó, amelyik ezúttal ennek tükrében kicsit másmilyen is, mint amit megszokhattunk. Az újdonságot többek között a puzzle elemek jelentik, amelyek a Gears of War 2 hullámokban való támadással ötvöznek.

Itt is négyféle karakter között választhatunk, mind teljesen különböző külsővel és adottságokkal, illetve újdonság, hogy az osztályok között is választhatunk, sőt, a zombimódban még egy fejlődési rendszer is helyet kapott. Nem vagyok benne biztos, hogy a fejlődési rendszernek rengeteg értelme lenne, de mindenesetre a játék élvezetébe nem zavar be.

Szépen ég a második nagy világégés

A Call of Duty játékok történetében a grafika minősége mindig is érdekes kérdés volt… A grafikus motor alapjai ugyan nem nagyon változtak, viszont oly mértékben hozzányúltak, hogy már a saját alkotója sem ismerne rá. Tény, hogy a Call of Duty: WWII a legnagyobb ugrás grafikai téren, amióta a generáció váltását nézzük. Nem minden téren hatalmas a váltás: a környezet tekintetében például nem beszélhetünk olyan döbbenetes előre lepésről, ami viszont az emberi karakterek arcának kidolgozását, mimikáját illeti, tényleg a leesett állunkat keresgéljük. Első generációs, alap PS4-en és PC-n is teszteltem a játékot és bár PC-n persze szebb, ettől függetlenül ezúttal a Sony konzolján is pazarul néz ki a játék és ezúttal olyan óriási minőséget a grafikában nem tapasztaltam. Az emberek arca egyébként annyira elképesztően élethű, hogy tényleg nem tudjuk néha eldönteni, élőszereplős filmet, vagy számítógépes grafikát nézünk.

Győzelem

A Call of Duty: WWII azt adja, amit a rajongók akartak és annak ellenére, hogy azért némi kreativitás hiányzik belőle a játékdesign tekintetében, ugyanakkor az egész játék rendkívül élvezetes és addiktív. Persze, mindig többet szeretnénk és persze, aki utálja a COD sorozatot, most tud találni kivetnivalót. Ettől függetlenül a Sledgehammer Games tényleg mindent beleadott és egy remek kis virtuális második világháborút hozott nekünk össze.

-BadSector-

Pro:

+ A Call of Duty minőség rég csillogott annyira, mint ebben a részben
– A hadjárat utolsó harmada valami egészen elképesztő
– A War játékmód érdekes, a zombis rész pedig mindig szórakoztató

Kontra:

– Konvencionális játékmenet minden tekintetben
– A hadjárat rövid és az első szakaszában azért annyira nem álleejtő
– A multiplayer kicsit egyszerű


Kiadó: Activision

Fejlesztő: Sledgehammer Games

Stílus: FPS

Megjelenés: 2017. november 3.

TESZT – Ismét felránthatjuk a második világháborús katonai bakancsot a Call of Duty sorozat legújabb részében, a Call of Duty: WWII-ben, amely egyfajta visszatérés a régi szép időkbe, amikor még nem modern és sci-fi környezetbe ágyazott háborús környezetben harcolhattunk. A rajongók szinte követelték, hogy második nagy világégést visszakapják, így nincs más hátra, mint hogy górcső alá vegyük a játékot: vajon elég-e az üdvösséghez a nagy visszatérés ?   Az élet egyik nagy igazsága, hogy a Call of Duty-t kritizáló játékosok mindig panaszkodnak, és ebbe a hagyományos játékmenetbeli megoldások mellett a háborús környezet, korszak is beletartozik. Konkrétumokkal nem tudnék szolgálni, mert…
A Call of Duty: WWII azt adja, amit a rajongók akartak és annak ellenére, hogy azért némi kreativitás hiányzik belőle a játékdesign tekintetében, ugyanakkor az egész játék rendkívül élvezetes és addiktív. Persze, mindig többet szeretnénk és persze, aki utálja a COD sorozatot, most tud találni kivetnivalót. Ettől függetlenül a Sledgehammer Games tényleg mindent beleadott és egy remek kis virtuális második világháborút hozott nekünk össze.

Call of Duty WWII

Játékmenet - 8.3
Szingli hadjárat - 8.4
Grafika/audio - 9.2
Multiplayer/zombi/war mode - 7.9
Hangulat - 8.6

8.5

KIVÁLÓ

A Call of Duty: WWII azt adja, amit a rajongók akartak és annak ellenére, hogy azért némi kreativitás hiányzik belőle a játékdesign tekintetében, ugyanakkor az egész játék rendkívül élvezetes és addiktív. Persze, mindig többet szeretnénk és persze, aki utálja a COD sorozatot, most tud találni kivetnivalót. Ettől függetlenül a Sledgehammer Games tényleg mindent beleadott és egy remek kis virtuális második világháborút hozott nekünk össze.

User Rating: 4.35 ( 1 votes)

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu