Deák téri kettős gyilkosság: újabb információk Laciról, az egyik áldozatról!

Sok, eddig téves információ is elterjedt a mainstrem sajtóban, „Keserűről”, a közismert Twitch streamerről, akit a Deák téri kettős gyilkosság során öltek meg.

Laci múlt pénteken, az egész országot megrázó tragikus esemény során lelte halálát, amikor a mai napig ismeretlen okokból két társaság összeszólalkozott, majd összeverekedett. Egyikük, az alkoholos és feltételezhetően drogos állapotban lévő Krisztián több késszúrással megkéselt és megölt két fiatalt: a 16 éves Lacit (akit streamer körökben Keserű néven ismertek, mivel ilyen néven közvetített Fortnite meccseket) és a 21 éves Gergőt.

Az esetről három nappal ezelőtt, múlt szombaton mi magunk is írtunk– akkor még mi magunk is a sajtó forrásai alapján dolgoztunk, így, azóta újabb információkat kerültek napvilágra. Mint azóta kiderült, a fiatalabb, 16 éves srác maga az áldozat, Laci volt és a 21 éves fiatal Gergő, a legjobb barátja. A 17 éves Bencével ünnepelték a Deák téren egy negyedik barátjuk születésnapját és már tőle indultak haza, az 5-ös busz megállója felé tartottak. Ekkor ismeretlen körülmények között találkoztak a másik társasággal, amellyel összeszólalkoztak és a végzetes események során H. Krisztián (és nem „Cs. Krisztián”, ahogy az a sajtóban elterjedt és ez alapján mi is tévesen írtunk) több késszúrással megszúrta az áldozatokat, míg a többiek a földön rugdosták, így veszítették életüket a helyszínen. A harmadik fiatal, a 17 éves Bence elfutott és csak így tudott életben maradni.

A Bors értesülései szerint egyébként három lány is volt a fiúk társaságában és a támadók a lányoknak szóltak be, emiatt indult el a verekedés.

Friss fejlemény, hogy ma reggel felhívott Laci nagymamája és rendkívül részletesen mesélt Laciról, a kamaszkora végén járó fiatalember életéről, érzéséről, gondolatvilágáról, illetve a szomorú esettel kapcsolatos több tévesen megjelent információt is helyesbített.

Mint megtudtuk tőle, Laci nem véletlenül választotta a „Keserű” nevet a streamer tevékenységéhez, ugyanis nagyon sok megrázó esemény árnyékolta be életét. 11 éves volt, amikor negyvenéves apja váratlan elhunyt, akinek halálát Laci nem tudta feldolgozni, nem sokkal utána pedig a dédnagymamája. Ráadásul édesanyja is súlyos betegséggel küzdött és idén, március végén Keserű őt is elveszítette. A tragédiákat tetézendő, még kedvenc kutyáját (egy bull terrier, aki apjára emlékeztette, lévén mindketten nagyon szerették ezt a kutyafajtát) is még korábban elveszítette. Egyetlen vígaszt az amstaff terrier kutyája nyújtott, aki azóta is megvan – immár hiába várja haza gazdáját.

Ugyanakkor mindez nem törte meg az életerős és életigenlő, a Fortnite-on kívül más videojátékok iránt is rajongó, intelligens, fiatal srácot, akit emellett a tudományos és történelmi cikkeket is bújta. Imádta például a viking témát, (a Facebook oldalán viking háttérkép is látható) alig várta már az Assassin’s Creed Valhalla évvégi megjelenését – amellyel sajnos már sosem tud játszani… Olyannyira rajongott a vikingekért, hogy nyáron Izlandra akart menni és csak télen visszatérni.

Odavolt a fociért is: ő maga is focizott és meccseket is nézett: Újpest és REAC drukker volt a barátjával, Gergővel együtt. Professzionális futballista sajnos nem lehetett, mert nem focista testalkatú, de hobbiszinten így is focizott, egy elszeparált, szabad területen, amióta a COVID-19 elterjedt.

Emellett segített a 12 éves kishúgának (aki „bajnokának” hívta) a tanulásban, és édesanyjuk halála óta ezt tanítgatta neki:

„To the World you may be only one person, but to one person you may be THE WORLD!”

Kishúgát egyébként is óvta, például hazakísérte az iskolából esténként az otthonukhoz. Két nyelven: angolul és németül is kiválóan beszélt, ami azért igazán különleges teljesítmény egy 16 éves fiatal kamasz esetében.

Laci jellegzetes tetoválásokat is viselt: az nyakán is szerepelt a VL rövidítés, amely a „Vato loco”-ra (ami átvitt értelemben azt is jelenti, hogy a „vér kötelez”), illetve, ami A vér kötelez című filmre is való utalás, ahol ez a tetoválás fontos szerepet tölt be, továbbá ennek betűi az ujjaira is ki voltak írva. Ez egyébként egy Ganxsta Zolee szám címe is, melyet Laci nagyon kedvelt. A lábán egy American Dad motívum szerepelt, a szeme alatt lévő könnycsepp az életében lezajló tragédiákra utalt, a karján keltakereszt az örök életet szimbolizálta, kezén

Laciban egy igazi gamert, egy intelligens, két nyelven beszélő, informatikához, történelemhez is értő, sok tragédiát megélt, tehetséges és talpraesett fiatalt veszítettünk tehát el a Deák téri kettős gyilkosság során, aki előtt még ott volt az élet, a lehetőségek, a kihívások. Nyugodjék békében…

(A kép a nagymama belegyezésével készült)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu