PlayStation 5: visszafelé kompatibilitás, érdekes új fejlemények!

Kétféle új információ is napvilágot látott a PlayStation 5 visszafelé kompatibilitás kapcsán, amely természetesen most sok PS gamert foglalkoztat.

Az egyik „hivatalosabb” új fejlemény, hogy a Sony azt várja el a fejlesztőktől, hogy a kompatibilitást „aknázzák ki” július 13-tól kezdve, sőt, „ha lehet”, már korábban is – értesült róla az Eurogamer. Ez konkrétan a július 13 után megjelenő játékok esetében már kötelezettséget jelent, tehát csak akkor jelenhetnek meg PlayStation platformra új játékok, ha egyben PS5-öt is támogatnak. Ez azért elég érdekes fejlemény, hiszen gondoljunk csak bele, hogy 2013 nyara után még bőven jelentek meg PS3 only játékok, például a Grand Theft Auto V (2013 szeptember) sőt, az Assassin’s Creed Rogue csak 2014 novemberében látott napvilágot, amikor a PS4 már majdnem egy éve megjelent!

Emellett a Sony „erősen ajánlja”, hogy a PS4-en nemrég megjelent, vagy várhatóan még július előtt megjelenő játékok is „előre kompatibilisek” legyenek. Állítólag már április végén olyan PS4-es fejlesztői kitet kaptak a játékfejlesztők, amelyben volt lehetőség arra, hogy leteszteljék, mennyire kompatibilis a játékuk a PlayStation 5-tel. Ehhez egyébként a Sony segítséget is nyújtott nekik, akár személyesen is.

A további dokumentáció azt is taglalja, hogy ez a „kompatibilitás” mit jelent. Egy olyan játéknak, amelyek kompatibilis, egy speciális kódot kell futtatnia, és ez határozza meg, hogy gond nélkül futhat-e majd PS5-ön, vagy sem.

A fejlesztői kit emellett részletesen leírja azt is, hogy melyek azok a szabályok, amelyeknek meg kell felelnie minden egyes olyan korábbi játéknak, amelyik PS5 patch-et, vagy akár remastert kapott. A július 13 előtt megjelent játékokra ugyan a PS5 patch, vagy a remaster nem kötelező, de „erősen ajánlott” a Sony szerint.

Érdekes módon, az Eurogamer által taglalt cikknek, illetve a Sony „nagy elhatározásának” teljesen némileg ellentmond egy másik információ, amelyet a Reddites éles szemű fórumozók fedeztek fel. Amikor ugyanis a PlayStation Iceland honlapján barangoltak, akkor egy olyan frissítésre leltek, amely szerint a következő generációs konzol egy „rendszerfrissítés után” teszi lehetővé majd a felhasználóknak, hogy PlayStation 4 játékokkal játszhassanak. Sokan ebből azt szűrték le, hogy a visszafelé kompatibilitás esetlegesen nem a PlayStation 5 megjelenésével indul, hanem csak későbbi update-ek során, apránként válnak elérhetővé a régi címek – ugyanúgy, ahogy azt az Xbox One és az Xbox One X esetében megtapasztaltuk a Microsoftnál).

A szöveget azóta mondjuk eltűntették a weboldalról, így nem biztos, hogy ez csak hiba-e, vagy idő előtt szivárgott ki az információ. Korábbi információk szerint a PS5 nagyjából 4000 játékot fog visszamenőleg támogatni, amelyek közül a legnépszerűbb 100 már induláskor játszható lesz. Jövő héten remélhetőleg többet is megtudhatunk minderről.

Források: Eurogamer, Reddit

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu