A célegyenesben van a Dying Light 2 fejlesztése

A Techland meg akar lepni minket a megjelenési dátummal. Talán sikerülni is fog nekik.

A legutóbb azt hallottuk a Techlandről, hogy a Dying Light 2 fejlesztése állítólag eléggé körülményes, és sokszor feleslegesen dolgozhattak az alkalmazottak feladatokon, mielőtt a legvégén visszadobták volna nekik az egészet, hogy módosítsák és kezdjék újra az adott szegmenst. Persze ez nem volt hivatalos, de ki tudja, hogy tényleg mi történhet a lengyeleknél, akik azért elutasították, hogy a Microsoft tényleg felvásárolja őket.

Tymon Smektala, a Dying Light 2 vezető tervezője interjút adott a TheEscapistnek, és itt megcáfolta azt, amit a PolskiGamedev.pl-en írtak (ezt foglaltuk össze az előző bekezdésben). Smektala szerint a Dying Light 2 fejlesztése a belső, az év elején átszabott menetrendnek megfelelően halad. Szerinte már több mint négy éve kész a játék vertical slice-a, azaz magyarul készen van az alap, amire fejleszthetik a parkour zombiirtósdit. A játék fejlesztésének kezdete óta nem változtattak az alapokon, de a különálló komponensek evolúciója természetesnek nevezhető, így a kreatív munkálatok itt-ott módosíthattak pár dolgon. Az optimalizáció, a fejlődés, vagy néhány ígéretesnek mondott elem kiterjesztése is ide tartozik Smektala szerint.

Amikor pedig arról kérdezték, hogy a Dying Light 2 kihasználja-e az Xbox Series X Smart Delivery funkcióját, kicsit félreterelő választ adott – szerinte egy teljes csapat dolgozik a megjelenési dátum bejelentésén és minden ehhez köthető információn, és tudja, hogy ez a team meg szeretné lepni a játékosokat. Smektala arra kért minket, hogy bízzunk bennük, ugyanis a projekt már a célegyenesben van, és a támogatásunkat kéri.

A Dying Light 2 cross-gen játék lesz: a PlayStation 5 és Xbox Series X mellett PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is készül. Lehet, hogy heteken belül többet is megtudhatunk róla. (Talán pont júliusban, a Microsoft rendezvényén? Vagy már a jövő héten, a Sony műsorában?)

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu