PlayStation 5: hízelgő fejlesztők, állítólag hatalmas méretű lesz

A Sony next-gen konzoljáról több érdekességet is hallottunk – ezeket össze is gyűjtöttük.

A VentureBeatnek író Jeff Grubb a Twitteren több tweeten keresztül is arról írt, hogy a fejlesztők odavannak Mark Cerny (a PlayStation 4, a PlayStation Vita, és a PlayStation 5 vezető belső terevezője) munkássága iránt. Szerinte részben azért van ez, mert a PlayStation 5 fejlesztőkészleteit korábban kiküldték a fejlesztőkhöz. Ezeket nem a Sony belsős, first-party fejlesztői mondják, hanem olyanok, akik Grubb szerint huszonöt éve külsősek. Egészen addig elmerészkedtek, hogy szerintük a legjobb architektúrával rendelkező konzol lesz a PlayStation 5, de szerinte fura, hogy négy hónapra (csak nem elhintett egy októberi rajtot a két next-gen konzolnak…?) a rajttól még nem hallottunk olyan fejlesztőt beszélni, akinek az Xbox Series X fejlesztőkészlete is megvan már… és azért a Microsoft térfeléről nem nagyon hallunk ilyen pozitív megnyilvánulásokat. (Vagy ha igen, nem olyan gyakran.)

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója a Gamesindustry-nak még azt is elmondta, hogy valamelyest drágább lesz PlayStation 5-re fejleszteni a grafikai technológia miatt, amivel érdekesebb, életszerűbb vizualitást kaphatunk, de szerinte nem lesz ez jelentős növekedés (itt például a fejlesztőcsapat növekedése is ide vehető – több alkalmazott, több fizetés, nagyobb költség). Abban reménykedik, hogy a PlayStation 5 korai vásárlói révén visszajönnek a költségek, amikor megveszik a PS5-ös játékokat, és így a játékipar sikerei megmaradhatnak a következő években is, ami érdekes lesz, mert nagy eséllyel egy újabb gazdasági világválság áll előttünk a koronavírus-világjárvány miatt. Ráadásul Ryan kommentje a Microsoft oldalára is átvetíthető: szinte biztos, hogy az Xbox Series X-re is drágább lesz fejleszteni.

Egy népszerű orosz weblap, a GameMag beszámolt a PlayStation 5 esetleges dizájnjáról, ami aztán a ResetErán is felbukkant. Az orosz site szerint a PlayStation 5 végleges kinézete messze nem lesz olyan, mint ami eddig kiszivárgott (azaz a fejlesztőkészletekhez képest is eltérő látványú lesz). A konzolnak van egy egyedi részlete, de erről senki beszél, mert a Sony lenyomozhatja a szivárogtatót. A PlayStation 5 dizájnja nem fog hasonlítani az Xbox Series X-ére, és nem hajaz majd egy hangszóróra. Egy lapos, négyszögletű, szimmetrikus doboz lesz lekerekített sarkokkal, de emellett termetes lesz: konkrétan kétszer nagyobb lesz a PlayStation 4 Pro-hoz képest. A cég nem leplezett le még minden trükköt, de állítólag június 4-én (amit közben törölt a Sony) egy szoftveres funkcióról szó eshet, ami „alig lett megemlítve a nyugati sajtóban, és nem sokan figyeltek oda rá”.

Tehát itt is nagy konzolra kell felkészülnünk.

Forrás: WCCFTech, GameSpot, PSU

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu