Folytatódnak az amerikai tüntetések miatti halasztások

A PC Gaming Show 2020 és a Future Games Show 2020 is kiugrott erről a hétről.

Lássuk csak: The Future of Gaming (Sony, PlayStation 5), Night City Wire (CD Projekt RED, Cyberpunk 2077), Summer of Gaming 2020 (az IGN E3-helyettesítője). Eddig ezekről írtuk, hogy az eddig tervezett időponthoz képest később lesznek csak láthatóak. (És akkor még a Madden NFL 21 első komolyabb trailere is idevehető – ez talán az EA Play Live-on lesz csak látható.) A lista egyre inkább bővül – most felírhatunk még két rendezvényt a halasztólistára.

A PCGamer a Twitteren közölte, hogy a június 6-ára tervezett PC Gaming Show 2020-at egy héttel később tartják meg, mert nehezen tudtak az utóbbi hét folyamán másra koncentrálni, leszámítva azon több milliónyi, fekete bőrű amerikai állampolgárt, akik igazságot követelnek. Teret akarnak adni azoknak, akik a szisztematikus elnyomásról és a rendőri erőszakról beszélnek. Így június 13-án, egy héttel később rendezik meg a műsort. Nem mondták pontosan, hogy mikor, de valószínűleg az időpont ugyanúgy magyar idő szerint este kilenc óra lesz.

A GamesRadaron pedig a Future Games Show 2020 elhalasztásának bejelentését olvashatjuk – ez a site amúgy a PCGamer társoldala, így a rendezvény is hasonló körökből érkezik. Itt is a George Floyd halála miatt tüntetők melletti szolidaritásból történik a halasztás, szintén június 13-ára (ez is június 6-án lett volna eredeti időpontjában). Ők is azt akarják elérni ezzel a halasztással, hogy a megfelelő hangokat hallhassuk ebben az időpontban. Alig várják a fejlesztői interjúkat, az exkluzív bemutatókat és a mélyebb beszélgetéseket a videojátékok jövőjéről. Az ígéreteik szerint kerekasztal-beszélgetések is lesznek, és itt a játékipar néhány legnagyobb, legtehetségesebb egyéniségéről beszélnek. Majd meglátjuk. Itt is valószínűleg az eredeti időpontban kezdődik, magyar idő szerint éjjel fél tizenkettőkor.

Az idei évben kb. semmi sem úgy történik, ahogy eredetileg terveztük. Először a koronavírus miatti bezárkózás, majd most az amerikai tüntetések miatt mozognak ide-oda a tervek és a műsorok. Nem lenne meglepő, ha még páran hasonlóan halasztanának.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu