Pénzbüntetést kapott a Sony az ausztráloktól!

A Valve után a Sony európai ágazata is büntetést kapott „odalennről” – nem tartották be a szabályokat, így fizetniük kell.

Az ausztrál verseny-, és fogyasztói bizottság (innentől rövidítjük ACCC-re) pert nyert a Sony ellen, ami miatt a „kékeknek” 3,5 millió ausztrál dollárt, forintra átszámítva közel 743 millió forintot kell fizetniük, ugyanis a PlayStation Store-os pénzvisszatérítési szabályzatuk nem volt megfelelő, és így az ausztrál játékosokat a Sony félrevezette.

A pert négy fogyasztó kezdeményezte, ugyanis ők nem kaptak pénzvisszatérítést, mivel digitálisan töltötték le a játékaikat (azaz a PlayStation Store-ról vásárolták meg ezeket), vagy mert eltelt már tizennégy nap a vásárlásuk óta. Ez a két feltétel pedig nincs összhangban az ausztrál fogyasztói törvényekkel, így az ACCC bíróságra terelte az ügyet, majd a Sonyt pénzbírság fizetésére kötelezte. A per vádiratát kb. egy éve nyújtották be, úgyhogy eltartott egy kis ideig, mire ítélet született.

Rod Sims, az ACCC elnöke szerint az ausztrál fogyasztók jogai nem ne sérülhetnek a digitális termék letöltésével, vagy a vásárlástól számított tizennégy nap után sem… vagy a fejlesztő/játékbolt által meghatározott időtartam után. A Sony téves állítással élt, és nem biztosította a vásárlóknak járó jogokat, és a pénzvisszatérítés esetében kötelező készpénzt vagy banki utalást alkalmazni, ha a fogyasztó ilyen módon fizetett… és ez alól csak akkor lehet kivételt, ha a vásárló a csak az adott boltban elköthető összeg módját (store credit, pl. Steam Wallet) választja.

A legelején nem véletlenül említettük Gabe Newell cégét! Még 2018 áprilisában arról számoltunk be, hogy a Valve hasonló módon vesztett pert pont ugyanebből az okból kifolyólag – a Steam is félrevezető volt a pénzvisszatérítési szabályzatával. Emiatt pedig bátran mondhatjuk, hogy az ausztrálokkal nem nagyon érdemes kötözködni – az ottani törvényeket így már legalább két cég nem tartotta be, és emiatt mind a ketten bírságot fizettek. Azért az európai Sony az érintett, mert a múltban Ausztrália is a PAL standardot használta (Észak-Amerika és Japán pedig az NTSC-t).

Forrás: VG247

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu