Sony Interactive Entertainment Santa Monica: fejvadászat a következő játékukhoz

Mivel már több mint két éve, hogy a Sony Interactive Entertainment Santa Monica előző játéka, a PlayStation 4-exkluzív God of War megjelent, nem csoda, hogy már lassan az új játékuk bejelentésére készülhetünk.

A TGP felfedezte, hogy a God of War-t fejlesztő stúdió álláshirdetései között kettő már a következő játékukról beszél. Az első álláshirdetés egy vezető narratívatervezőt keres. Ha szeretnénk együttműködni a tehetséges fejlesztőkkel, hogy meghatározó játékokat készítsünk velük együtt, akkor érdemes lenne náluk kopogtatni, mivel a SIE Santa Monica egy új utazásra invitál bennünket. A megfelelő jelölttől elvárják, hogy összetett narratívákat képes legyen írni, és hogy ezeket remekül megértse… illetve még az is fontos, hogy ezt a narratívát hatékonyan véghez vihessük a játékban. (Itt a megfelelő játékos élményre utalnak – azaz úgy kell a történetet előadnunk, ahogy azt a játékos is remekül átélheti.) A vezető narratívatervező lesz felelős a játék rendezőjének elképzelésének megfelelően megtervezett és felépített narratív rendszerekért.

A másik álláshirdetés egy vezető írót keres, aki a történetmesélés mestere kell, hogy legyen. Remekül meg kell értenie a játékmenet és a narratíva között köttetett „házasságot”. Ez a személy lesz felelős az erőteljes történetszálak megalkotásáért, az erős karakterfejlődésekért, és a lenyűgöző párbeszédért, ami a játék fontos része lenne. Eközben meg kell őriznie az egyensúlyt az írói csapattal is. Szóval ez nem valami könnyű munka, mert kell egy kis kreativitás.

A Sony Interactive Entertainment Santa Monica következő játékát nem jelentették még be, és valószínű, hogy június 11-én, azaz holnap este a PlayStation 5: The Future of Gaming esemény során sem jelentik be, ha ilyen embereket keresnek a projekthez. Ha tippelnünk kellene, hogy miről van szó, akkor azonnal azt válaszolnánk, hogy „God of War 2”, ugyanis a játék valamelyest titkos befejezése erősen egy folytatásra utalt.

Szinte kizárt, hogy a stúdió egy teljesen új IP-t készítsen.

Forrás: PSU

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu