Scarlet Nexus: CGI trailer és játékmenet a Bandai Namco cross-gen anime RPG-jéből [VIDEO]

A Bandai Namco keverte a két stílust – CGI-t ötvözött játékmenettel. Ez is több a semminél.

Az IGN Summer of Gaming 2020 élő adása során a Scarlet Nexust is elővették. Ezt a májusi Inside Xbox közvetítése alatt jelentette be a Bandai Namco, és bár akkor még csak annyit tudtunk róla, hogy Xbox Series X-re (és a mai nap folyamán még valamelyest részletezésre jutó Smart Delivery révén Xbox One-ra) készül, azóta a PC-t, a PlayStation 4-et és a PlayStation 5-öt is megnevezték, mint célplatformot.

A második videóban egy interjút láthatunk Kenji Anabukéval (ő a Scarlet Nexus rendezője volna – korábban a Tales of Xillia 2 rendezője volt, de a Tales of Symphonián és a Tales of Vesperián is dolgozott) és Keita Iizukával (ő pedig a producer lenne), és eléggé gyenge lett, ugyanis a fordító abszolút nem volt a helyzet magaslatán. Legalább a háttérben még jobban megtekinthetjük a sci-fi városi környezetet, ami azért eléggé tetszetősen mutat a felvételekben. Ilyen látvány mellett akció-RPG-zni érdekes lesz.

Még májusban írtunk a játék háttértörténetéről, úgyhogy itt is elfér: „a távoli jövőben felfedeznek egy pszionikus hormont az emberi agyban, és így érzékfeletti erőre kap az emberiség, ami miatt a világ is szépen megváltozik. Az új korszak elején viszont felbukkannak a mutánsok (Others – szó szerint Mások) az égből, és éhesek. Ezzel még nem is lenne baj, de a sültkrumpli helyett emberi agyakat zabálnának, és ha ez nem lenne elég baj, a hagyományos támadások nem sebzik őket. Az új erőre kapott emberek (a pszionikusok) az OSF-be (Other Suppression Force) szerveződnek. Ez a harci alakulat lett az emberiség utolsó védvonala.

A játékban Yuito Sumeragit irányítjuk. Ő egy OSF-újonc, és azért csatlakozott, hogy olyan jó pszionikus ember lehessen mint az, aki még gyerekként megmentette őt. Telekinézisben egész ügyes, és New Himuka futurisztikus városában ki is kell használnia a képességét. Úgyhogy hozzávághatunk a Másokhoz pár tárgyat ebben az „agypunk jövőben”, amiben egy összetett sztorira számíthatunk.” Lélek Souls? (Souls Souls?)

A Scarlet Nexus még nem rendelkezik megközelítőleges megjelenési dátummal sem. PlayStation 5-re, Xbox Series X-re, PC-re, PlayStation 4-re, és Xbox One-ra készül. De legalább nem trükköztek úgy, hogy játékmenetnek nevezték a CGI-s jeleneteket…

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu