Halo Infinite: a God of War elképzelésével próbálkozna a 343 Industries? [VIDEO]

A Sony Interactive Entertainment Santa Monica 2018-ban megjelent PlayStation 4-exkluzívjának egyik művészi koncepcióját használhatja az Xbox Series X egyik nyitócíme.

Egy Microsoft-fanboy, Dealer a Real Deal Xbox podcast legújabb részén (ez is értelemszerűen a redmondiak iránt rajong) azt mondta, hogy a Halo Infinite-nek van egy közös pontja a God of Warral, de ezt csak később fogja felfedni, a játék komolyabb bemutatója után (ez biztosan júliusban lesz; a pletykák már eddig is azt mondták, hogy a first-party, belsős Xbox-címeket itt mutatják majd meg). Szerinte minden eddig látott felvétel a 343 Industries engine-jével készült, mindenféle trükközés nélkül és 60 FPS frame rate-tel, ami ráadásul még nem is használ sugárkövetést (ray tracing).

Tehát ő nem mondott konkrétumot. Egy másik Microsoft-benntentes, Klobrille igen. Ő a ResetErán válaszolt „bingóval” arra a felvetésre, hogy a Halo Infinite ugyanúgy egy kamerát használ a játék teljes egészében, ahogy a God of War is tette. Ezt elmagyarázzuk: a SIE Santa Monica játékában nem láttunk „vágásokat”, hanem egy kameraállás forgott, közelített, távolodott ki, ha erre szükség volt.

Ez viszont eléggé meredek, ha igaz. Egy külső nézetes játéknál (mint amilyen a God of War is) ennek van értelme. Egy Halo-nál már trükkös. Ezzel pedig vagy az lesz, hogy a jeleneteket is belső nézetből éljük át, vagy dinamikusan vált a külső és belső nézet között a cross-gen (Xbox Series X nyitócím, Xbox One, PC), év végén érkező játék. Utóbbi a legutóbb látott trailerben meg is történt, igaz, egy vágás azért volt ott.

Addig is a 343 Industries kibővíti a Halo 3 bétáját. A stúdió közösségi menedzsere, Tyler „Postums” Davis a Twitteren írta, hogy június 26-áig meghosszabbították a béta repülést. Azt reméli, hogy a hét végén lesznek bugfixek, de erről majd lesznek további részletek. Egy másik tweetben pedig azt írta, hogy többen is kipróbálhatják a játékot (itt lehet jelentkezni), ami mellé a Halo 3: ODST és annak Firefight módja is érkezik.

Úgyhogy a Halo PC-n is lassan megveti a lábát.

Forrás: WCCFTech, GameSpot

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu