Insurgency: Sandstorm: késnek a konzolos portok

A virágnyelvű indoklás mögött pedig egy esélyes next-gen ugrást sejtünk.

Szóval az Insurgency: Sandstorm egy taktikai FPS, ami PC-n már régóta jelen van (a Steamen) 2018 decemberében jelent meg), és a New World Interactive most a konzolos (PlayStation 4, Xbox One) átiratokon dolgozik – ezeket a Focus Home Interactive fogja kiadni, de nem augusztus 25-én; a Twitteren olvashatjuk, hogy egy meg nem határozott időpontra halasztották a megjelenést.

A közleményben azt mondja a New World Interactive vezérigazgatója (Keith Warner) és a gyártásvezető (Derek Czerkaski), hogy bár a konzolos portok fejlesztése jó úton halad, a csapat nem lesz képes időben befejezni az Insurgency: Sandstormot. Tudják, hogy ez csalódást keltő és frusztráló hír azoknak, akik a konzolos verzióra vártak, főleg azok után, hogy a stúdió ilyen sokáig hallgatott a portokról. Itt jön a szokásos szöveg, hogy az extra időt kihasználják, hogy a cég első konzolos játéka jobb minőségű legyen, mivel így egy teljesebb, optimalizált verziót lesznek képesek kiadni, és itt jön a fontos idézet: „így felfedezhetjük a PlayStation 4 és az Xbox One mellett rejlő, izgalmas next-gen konzolos megjelenés lehetőségét”.

A közösséget tájékoztatni fogják a fejleményekről, és a konzolos hírlevelükben, illetve a közösségi médiában mindenkit tájékoztatni fognak az új megjelenési dátumról. Ezután megköszönték a türelmünket és a megértésünket ezekben a bizonytalan időkben, végül kifejezték reményüket, hogy a játékosaik világszerte jól és biztonságban vannak.

Eléggé úgy fogalmazták meg, hogy a next-gen konzolpáros (PlayStation 5, Xbox Series X) felé kacsintgatnak. Azt sejtjük, hogy vagy a két konzol nyitócímei közé akarnak bejutni (és ezért a meghatározatlan mértékű halasztás), vagy szép csendben törlik a PlayStation 4, Xbox One portokat arra hivatkozva, hogy nem fut valami jól a játék a kurrens-gen masinákon. (Állítólag a Resident Evil 8 is így járt, erről írtunk is.)

Szóval az Insurgency: Sandstorm… valamikor érkezik PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu