A Star Wars: Squadrons – Drift a hajókkal, testreszabható irányítás

A pár napja megrendezett EA Play Live egyik sztárja a Star Wars: Squadrons volt. Gameplay bemutatója igen pozitív visszajelzéseket kapott a játékosoktól. A Battlefront II-ben látott űrhajózásra építő game ezúttal kifejezetten az űrcsatákra helyezi majd a hangsúlyt, alaposan elmélyítve azokat.

A Polygon-nak adott interjújában a játék direktora, Ian Frazier elmondta, hogy a játékban driftelhetőek, csúsztathatóak lesznek hajóink, melyet a pilóta Poe Dameron kunsztjai inspiráltak.

„Példának okáért, egyszer az egész csapat együtt elment a Star Wars: Az utolsó Jedik vetítésére, és rögtön a nyitójelenetben Poe belehúz a hajójával, a pajzsok alá férkőzik, s csinálja az őrült, felelőtlennek is nevezhető manővereit. Imádtuk ahogy az kinézett, imádtuk az érzést amit keltett bennünk, és úgy döntöttünk: Oké, kontextusba helyezve a dolgot, hogyan tudnánk mi is valami hasonlóan sajátosat, valami hasonló érzetet produkálni?  

Így hát behelyeztük a Star Wars: Squadrons-ba a drift manőverét. Ez most csak egy példa, de mondjuk ha erőt viszel a hajtóműveidbe, először gyorsabb leszel, és jobban fordulsz. Ugyanakkor, ha nagyon nekifekszel a gáznak, tovább változtathatod a fordulásod sebességét is. Szóval a dolgok ilyetén kombinációjával eleve jobbak lehetünk az űrcsatázásban.

A másik ok, hogy maxra toljuk az enginet – nem csak kicsit odalépni neki, hanem maxra lökni – hogy maximum meghajtáson a hajtómű egyfajta boost-ként, gyorsítóként is viselkedik, ez pedig egy véges, de őrületes szupersebességet ad. Persze ilyenkor nem tudunk túl jól fordulni. Egy kicsit ugyan fordul így is a hajó, de ezt elsősorban az előretöréshez találtuk ki. Eddig minden űrhajós játék a death loop-tól, a halál végtelen körforgásától szenvedett: most ők üldöznek téged, majd te őket és nincs menekvés. Ebben a loop-ban ragadsz. Szóval részben azért is van ez a turbo fokozat, hogy ezt a problémát végre megoldjuk – amellett, hogy a meghajtást és fordulás sebességét szabályozom.

Ráadásul, ha boost-olsz, félgáznál lekapcsolhatod a gyorsítót. Ilyenkor a motor leáll, és a megmaradt lökettel még pont tudsz csinálni egy 180 fokos fordulót, szembe fordítva fegyvereidet az ellennel.”

Az interjúban még elhangzott, hogy az irányítás kiosztását teljesen testre szabhatjuk majd.

„Van ugye az alapul szolgáló kontroller kiosztásunk. Van még néhány, amelyek közül választhatunk, hátha valakinek éppen azok közül jön be az egyik. Tehát nem csak egy irányítási mód lesz. De ha ez nem lenne elég, még konzolon is igen erős testreszabási lehetőségekkel készültünk, melyekkel szinte minden szájízünk szerint alakítható. Változtass a stick-ek viselkedésén. Adj meg új gombokat. Igen mély a rendszer, különösen konzolhoz képest. A PC-sek persze számítanak is az ilyesmire, de konzolon ez azért elég ritka. Szóval nem csak néhány előre legyártott preset lesz a játékban, teljesen remap-olhatod az irányítást.”

A Star Wars: Squadrons október 2.-án érkezik PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, cross-play és VR támogatással PS4-en és PC-n.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu