Codemasters: izgalmas lehetőségek a DualSense-ben

A Codemasters szerint a PlayStation 5 mellett érkező új kontroller, a DualSense adaptív ravaszai is komoly dolgokat valósíthatnak meg a következő generációban.

Robert Karp, a Codemasters fejlesztési vezetője a WCCFTech-nek elmondta, hogy amikor a következő generációról tudomásuk lett, vagy annak fejlesztőkészletét megkapják, esetleg új részleteket hallanak, akkor a stúdión belül (mondjuk a Codemasters-nek több stúdiója is van…) beindulnak a kedélyek és a kreatív elmék, mert megpróbálják kisilabizálni, hogy az új, eltérő funkciókból miként húzhatnának hasznot. A DIRT 5-nél megcsinálták, hogy minőségi legyen a jelenlegi konzolgeneráción is, de megnézték, hogy a next-gen pároson miként javíthatnának az élményen. Így az Xbox Series X-en 120 FPS-sel is futhat a játékuk, és a gyors töltési időt is a maguk hasznára akarják fordítani.

Karp szerint a PlayStation 5-ön a DualSense-en található adaptív ravaszokat eléggé érdekes módon alkalmazhatják majd a jövőben, főleg a versenyzős játékokban (és a stúdió mostanában csak ilyesmivel foglalkozik). Eltérő visszajelzést kapunk az ujjainkon keresztül a talajtól függően. A haptikus visszajelzés miatt pedig valami újat és egyedit csinálhatnak, amivel az immerziót és az érzéseket növelhetik. (A DIRT 5-nél például érdekes lesz érzékelni azt, ahogy a murváról aszfaltra kanyarodunk… vagy driftelünk.)

Az Xbox Series X-es 120 FPS frame rate-ről azt nyilatkozta, hogy fontos a Codemastersnek a konzolgyártókkal történő együttműködés és a megfelelően jó kapcsolat kiépítése. Nem akar Karp további részleteket mondani, amíg ők (jelen esetben a Microsoft) nem állnak készen, így valószínűleg vannak még nekik is új funkciók a tarsolyukban. A PlayStation 5-ös lehetőségekről pedig később fognak újabb dolgokat mondani. (Talán augusztusban?) Karp viszont nem tisztázta, hogy a sugárkövetést (ray tracing) kihasználják-e PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X-en. Szerinte mindenki izgatott emiatt, de nekik erről nincs most mondanivalójuk…

A DIRT 5 október 9-én érkezik PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re. A PlayStation 5, XBox Series X port megjelenési dátuma nem ismert, de nagy eséllyel nyitócím lesz a játék mind a két next-gen konzolon. A Google Stadia verzió csak 2021-ben gurul be.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu