Kemény lesz a Ghost of Tsushima: lefejezések, hátba szúrások, csonkolások várhatók

Aranylemezre került a Ghost of Tsushima és ennek kapcsán is derültek ki újabb információk a játékról.

A Ghost of Tsushumát fejlesztő Sucker Punch munkatársai jelentették be Twitteren, hogy „bearanyozódott” a Ghost of Tsushima, ami lényegében azt jelenti, hogy elkészült a játéknak az a verziója, amely majd a boltokba kerül. Ebben az esetben már nagyon ritka, amikor elhalasztják a megjelenést, szinte minimális már az esélye.

Ami pedig a besorolást illeti: az USA-ban M for Mature (17 éven felülieknek) plecsnit kapott, ami Európában a 18+-nak felel meg, mivel az európai besorolás nem tesz különbséget az M for Mature és az „Adult Only” között. (Nálunk persze ezzel a magyar forgalmazásban nagyjából nem törődik senki, szóval ez magyar szemmel nézve legfeljebb érdekességnek számít.)

Az ESRB leírásában a következőket lehet olvasni:

„A játékosok szamurájkardokat használnak, mérgezett kis nyílvesszőket és nyakba szúrással, hátbaszúrással vagy lefejezéssel is operálhatunk, hogy csendben elintézzük az ellenséget.”

A leírás még csonkolásokat is említ, sőt, azt is hozzáteszi, hogy az egyik jelenet során egy lefejezett emberi fejet láthatunk közvetlen közelről, szemből. Emellett meztelenség is a felsorolt okok között található.

Arról már tudtunk eddig is, hogy a Ghost of Tsushima összecsapásai kemények lesznek és akár egyetlen csapással is kivégezhetünk egy ellenséget, igazi szamurájfilmes stílusban. Az új Sucker Punch játék július 17-én érkezik, kizárólag PS4-re.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu