Cyberpunk 2077: megmászható épületek, ingyen röpicuccok

A CD Projekt RED játékában: a Cyberpunk 2077-ben bootleg Pókembernek is elmehetünk.

Miles Tost, a játék senior pályatervezője interjút adott a NightCitylife.de-nek, de aki nem tud németül, a Redditen angolra is lefordították nekünk Tost mondanivalóját. Az egyik kérdés az volt, hogy V képes-e Pókember vagy King Kong után szabadon épületeket megmászni? Tost szerint igen, és ezt próbálják egy különleges összefüggésben alkalmazni, például egy küldetés vagy melléktevékenység (mellékküldetés) során. Viszont eközben nem fogunk a két imént említett karakterre hajazni.

Érdekesség, hogy a német site szerint a háztetőkön fogunk gyakran közlekedni, hasonlóan a Mirror’s Edge-hez, ahol a függőleges felépítés (a vertikalitás) fontos volt, viszont a weboldal kérdezőjének si feltűnt, hogy eddig többnyire csak a földön láthattunk jeleneteket, nem pedig a magasban (mondjuk épp egy háztetőn). Tost szerint az összehasonlítás nem rossz…

Azt is elmondta, hogy a The Witcher 3-mal összevetve V gyorsabb, mozgékonyabb lesz, és Geralt lovához, Roach-hoz képest sokkal több lehetőségünk lesz egy járgányba (vagy motorra) pattanni. Ez pedig a világ méretét is befolyásolja: a Roach-on ülve megtett 10 másodperc jóval eltérőbb távolság mint amit a Cyberpunkban megtehetünk ugyanennyi idő alatt. Szerinte ez érzékelhető lesz: a lengyel fejlesztők például szeretnének egy olyan dialógust Jackie-vel, ami a vezetés alatt végig le is megy, és a terjeszkedést így a játékra is át kellett rakni, hogy ne legyen az első betűnél vége a dialógusnak, mert már ott vagyunk a célpontunknál. Ennek ellenére szerinte nehéz összevetni a The Witcher 3 világának méretével a Cyberpunk 2077 univerzumát (nem csoda, itt függőlegesen is van terjeszkedés a toronyházakban). Ha beraknánk onnan egy utcát Novigradba, akkor két háztömbnyi méretű lenne, és egy kocsinak a megforduláshoz szükséges térigénye nagyobb egy lóhoz képest.

A GOG-on július 4-én este hét óráig ingyenesen elérhető amúgy egy 3,9 GB-os pakk, amiben koncepciós rajzok, borítóképek, poszterek, screenshotok, gang graffiti, steelbook artwork, és háttérképek találhatóak. A Cyberpunk 2077 november 19-én érkezik PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Google Stadiára és PC-re. A PlayStation 5 és Xbox Series X is megkapja nyitócímként, de a next-gen patch csak később jön.

Forrás: WCCFTech, PSU

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu