Troy Baker elárulta „tippjét”, hogy ki játszhatná szerinte Joelt a sorozatban

MOZI HÍREK – Troy Baker arról is beszélt, hogy ez a színész is inspirálta őt Joel eljátszásában az első The Last of Us-ban.

Most, hogy végre megjelent a The Last of Us Part 2, a játék világának tekintetében ismét az HBO-féle sorozatára koncentrálhatunk. Joel játékbeli alakítója, Troy Baker a Colliderrel ült le arról beszélgetni, hogy ő mindent kihozott a szerepből, amit csak akart, illetve azt is megemlítette, hogy meg arról is, kit látna szívesen maga helyett a képernyőkön.

„Mindent kiadtam magamból Joelt alakítva”

– hangsúlyozta Baker.

„Annyira messze mentem el, amennyire csak tudtam, csak úgy második résznél, mint az elsőnél. Ez a munkám, minél inkább továbbvinni a karaktereket, amennyire csak tudom.”

Troy Baker-t nagyon foglalkoztatja, hogy ki alakítja majd Joelt a HBO sorozatban és hogy vajon ki lesz képes megmutatni a karakter korábban még nem felfedezett tulajdonságait, illetve még tovább feszegetni a Joelben rejlő határokat is. Akárki is kapja a szerepet, ő drukkol neki, hiszen tudja, milyen érzés egy igazán ikonikus figurát alakítani, hiszen volt már ő többek között Batman és Joker is.

Josh Brolinról is beszéltek, akit néhány éve arról kérdezgettek a Redditen a rajongók, hogy eljátszaná-e Joelt. Bakernek erről az jutott eszébe, amikor összefutott Brolinnal a Los Angeles-i reptéren. A Nem vénnek való vidék forgatása idején is együtt iszogattak, nem is keveset és az első The Last of Us-ról mesélt neki. Elmondta Brolinnak, hogy a színészi munkája rendkívül inspiráló volt számára – ahogy azt is közölte vele, hogy ha egy nap őt is megkeresnék Joel karakterével, Baker megtisztelve érezné magát, és szerinte Brolin is jól járna a lehetőséggel.

Baker annyit azért hozzátett, hogy habár kinézetben Brolin kiváló választás lenne, de az nagy kérdés, hogy vajon képes lenne-e újat mondani vagy mutatni Joellel. Mindenesetre azt hozzátette, hogy úgy gondolja, jó dolga van, hiszen vagy olyasvalaki kapja a szerepet, akire ő sem gondolt, és emiatt kellemesen csalódik, vagy pedig épphogy rossz színészt választanak, akkor viszont kiderült, hogy csakis ő képes jól eljátszani Joelt:

„Bárhogy is lesz, én csak nyerhetek vele.”

Egyébként márciusban jelentették be, hogy Craig Mazin (Csernobil) és a két játék direktora, Neil Druckmann egy sorozatot indít a The Last of Usból az HBO számára. Azóta viszont még semmilyen hír sem derült ki, hogy ki alakítaná Joelt illetve Ellie-t.

A The Last of Us Part II kritikáját itt olvashatjátok.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu