Több multiplayer móddal érkezik a Crash Bandicoot 4: It’s About Time

A doboztörést nem muszáj kizárólag egyedül csinálnunk, ugyanis a Toys For Bob fejlesztésében elkészült játék (most már olyan közel van a megjelenéshez, hogy 100%-ban már nem dolgoznak rajta) több kooperatív és kompetitív multiplayer móddal is rendelkezni fog.

 

A spanyol IGN publikálta az alábbi részleteket, de talán túl korán tették, mert azóta levették a posztot, de az archiválás révén így is elérhetjük az eredeti írást, amiben olvashatjuk, hogy 2-4 játékosra tervezték az új Crash multiplayer módjait. Ezekben Crash, Coco, illetve a két karakter hamis változata (Fake Crash, Fake Coco) lesz játszható. Ha pedig az Archive link nem működik, akkor a Google által becache-elt változatot is használhatjuk.

A versengő módokat a Bandicoot Battle menüpont alatt találhatjuk. A Checkpoint Race-ben az nyer, aki a legtöbbször jut el az időmérő pontokhoz elsőként. A többi játékos teljesítményét szellem formában láthatjuk a pályákon. A Crate Combo-ban pedig a doboztörés mennyisége és minősége is kiemelt fontosságot kap: nem csak minél doboz összetörése lesz a cél, hanem az is, hogy minél gyorsabban tegyük azt, így akár dobozonként 32 pontot kaphatunk, viszont, ha kifogy a kombós csík, a dobozok értéke is resetelve lesz. Ennek a meccsnek akkor van vége, ha meghalunk, vagy ha eljutunk egy checkpointhoz.

A kooperatív játékot pedig a Pass N. Play alatt keressük, ahol egymásnak adhatjuk a kontrollert, hogy felváltva teljesíthessük a pályákat a sztori során vagy alap kiadásukban, vagy az N. Verted változatukban. Egyik játékmód sem kap online ranglétrákat, és amint vége a bulinak, mindig nullázni fogják a statisztikákat.

A Crash Bandicoot 4: It’s About Time-ot az Activision Blizzard október 2-án fogja kiadni PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Addig az előrendelők számára elérhető egy demó, amiről korábban már írtunk. A Nintendo Switch és a PC verziók valószínűleg 2021 őszéig nem fognak megjelenni. A lehetséges next-gen verziókról még nem esett szó.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu