RETRO – 1988-ban, harminckét éve jelent meg a Neuromancer, William Gibson azonos című, világhírű regénye alapján, amely az egész cyberpunk műfajt elindította.

„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején.” Ezzel a mondattal indult világhódító útjára William Gibson iszonyatos science fiction látomása. Ezzel a mondattal indult el az a folyamat, melynek végén ma a Mátrix-trilógia áll. Ezzel a mondattal született meg 1984-ben a cyberpunk. És pontosan ezzel a mondattal indult a világ legelső cyberpunk kalandjátéka, a négy évvel később megjelent adaptáció, az azonos című Neuromancer is.

Egy kis személyes vallomás: a Neurománc-trilógia regényei (főleg a legelső rész) mind a mai napig a legnagyobb sci-fi regény élményeim közé tartoznak és maga a Neurománc egyben a legkedvesebb regényem is. Az első könyvet még azután olvastam el ’88-ban, szinte egyetlen ültömben, hogy végigjátszottam előtte a Commodore 64-es játékot.

William Gibson: a cyberpunk műfaj atyja

A magyar fordításban Neurománc címen megjelent 1984-es alkotás (melyet Ajkay Örkény ültetett át magyarra) a cyberpunk műfaj legelső alkotópillére volt. William Gibson igazából sohasem gondolta volna, hogy művével konkrét műfajt fog alapítani, ő maga (saját bevallása szerint) egyáltalán nem volt számítógépes és internetes zseni – olyannyira nem, hogy számítógépe sem volt, a regényt hagyományos írógépen írta meg. Ugyanakkor a siker óriási volt, hiszen a regény elnyerte mind a Nebula-díjat, a Hugo-díjat, és a Philip K. Dick emlékdíjat is, illetve maga Gibson is írt hozzá folytatásokat: a Számláló nullára és a Mona Lisa Overdrive címen.

Gibsont később kicsit irritálta a nyolcvanas évek végén és kilencvenes évek elején, a regénye nyomán indult hatalmas cyberpunk divat és őrület – különösen Billy Idol 1993-as „Cyberpunk” nevű albuma, illetve az annak leghíresebb számából készült videoklip, a Shock to the System (alant láthatjátok) verte ki nála a biztosítékot, amelyet egyenes „silly”-nek, azaz butaságnak nevezett.

Maga William Gibson később további cyberpunk regényeket írt, illetve bizonyos regényeiben a steampunkkal is megpróbálkozott, de a leghíresebb regénye mind a mai napig az 1984-es Neurománc. A már 72 éves írónak idén is jelent meg regénye Agency címen és egy olyan alternatív 2017-be kalauzol el minket, ahol Hillary Clinton nyerte a választásokat (ez a regény The Peripheral folytatása).

Timothy Leary, az LSD-pápa „beszáll a témába”

A Neuromancer jogait a fenti híres pszichológus úriember szerezte meg, aki az LSD drog híres propagálója volt. Egyszerre szeretett volna filmet is forgatni a regényből (előbbi sosem készült el, a film promóját lent láthatjátok, a fiatal William Gibson is megszólal benne) és videojátékot is.

A LSD-rajongó pszichológus úgy képzelte el, hogy a videojáték a Neurománc-film kiegészítője lett volna, és eleinte egyfajta interaktív regényre gondolt. A film forgatókönyvét nem más írta volna, mint a drogos regényeiről ismert, legendás William S. Burroughs (Meztelen ebéd), a film zenéjét (amely egyébként végül elkészült és az elképesztően fülbemászó digitális változatának két különböző verziója a játékba is bekerült) pedig a Devo nevű progresszív banda szerezte. A Devo: Some Things Never Change eredeti verzióját itt hallgathatjátok meg:

Hogy a film miért nem jött össze, az nem világos, sajnos azóta erről elvesztek az információk, részben amiatt is, mert Timothy Leary 1996-ban meghalt.

Alkotó: az Interplay

Bármi is történhetett, Timothy Leary végül eladta a jogokat az Activisionnek, amelyet akkor még „Mediagenic”-nak hívtak és az eredeti „interaktív regény” koncepciója helyett – szerencsére – egy egészen másféle játék fejlesztése indult. A játékot az akkoriban fénykorát élő Interplay fejlesztette, a producer pedig nem más volt, mint az azóta legendának számító Brian Fargo. A csapat korábban a Wastelandot fejlesztette, szóval nem nyeretlen kezdőket bíztak meg a munkára. A játék fő programozója és vezető fejlesztője Troy A. Miles lett (az ő nevét a címképernyőn is láthatjuk), a többiek pedig: Michael A. Stackpole és Bruce Balfour fejlesztők és Charles H. Weidman III grafikus (Stackpole nevét Battletech-regényekből is ismerhetjük). A játék főcímzenéjénél egészen egyedi digitalizációs megoldással valahogy belepréselték a fentebb belinkelt Devo Some Things Never Change című számát, és a végeredmény Commodore 64-en furcsa módon hátborzongatóan hangulatos lett (persze azért sokáig nem lehetett hallgatni):

A játék egyetlen zenei betétje ugyanezt a témát dolgozta fel, de már sokkal hangulatosabb, fülbemászóbb módon, a Commodore 64 zenei chipjét maximálisan kihasználva.

Készült egy PC-s és egy Commodore Amiga verzió is – utóbbi lényegesen jobb grafikával, viszont ott a zenei részt nem sikerült igazán jól megoldani, ott az sokkal gyengébben sikerült. (PC-n pedig csak a prüntyögés maradt, hiszen még a hangkártyák elterjedése előtti korszakban járunk.)

A játék egyébként nagyon jó kritikákat kapott, több gamer magazinnál is az év legjobbjai közé került.

No de milyen volt a Neuromancer?

Műfaját tekintve egy hagyományos kalandjátékkal volt dolgunk, amely elsőre sokban emlékeztetett a LucasArts akkoriban iszonyúan népszerű Maniac Mansion és Zak McKracken point’n’click kalandjátékaira. Emlékszem rá, hogy egy C64-es barátom ’88-ban úgy mutatta be, hogy „ez olyan, mint a Zak McKracken, csak kicsit egyedibb, érdekesebb.” A játék eleje a mára ikonikussá vált „televízió képernyős ég” mondattal indult, bár az általunk szabadon elnevezett hős már sokkal kevésbé komolyan ébred fel: konkrétan egy tál spagettiban fekve. A részben mászkálós, beszélgetős, információgyűjtős és különböző képességcsipekkel és szoftvereket beszerzős (ezeknek később lesz jelentősége) félig kaland, félig egyfajta leegyszerűsített RPG részben komolyan vette, részben parodizálta a Gibson-művet (természetesen a regény iránti óriási tisztelet és rajongás átjött belőle), olyan tipikusan cyberpunk témákat felvetve, amelyek nemcsak az eredeti könyvben, de majd az idén, novemberben is megjelenő Cyberpunk 2077-ben is visszatérő lesznek: hatalmas nagyvállalatok, amelyet az egész világot – egymás ellen harcolva – próbálják uralni, szervkereskedelem és különleges protézisek használata és persze maga a „Mátrix”, a mai internet egyfajta elképzelt „előfutára”, amelyről 1988-ban még csak elképzeléseink lehettek.

Emellett a játék humora elképesztően stílusos és eltalált volt, rengeteg popkulturális utalással, például a Pong az „egy igaz videojáték” volt benne és vallásosan tisztelték, de olyan klasszikus sci-fikre is kaptunk kikacsintásokat, mint a 2001: Űrodüsszeia.

Mi a Mátrix?

Nem, itt még a Wachoski-fivérek (később: nővérek) filmjei még csak az elképzelés szintjén sem léteztek, a Mátrix itt egy-az-egyben a William Gibson által kiagyalt virtuális valóságban létező kibertér, akkori videojátékos eszközökkel való megjelenítése volt. A játék egyfajta „akció-RPG” része voltaképpen itt érvényesült: aszerint tudtunk megküzdeni a JÉG-nek nevezett védőprogramokkal, vagy arcokkal megszemélyesített mesterséges intelligenciákkal (a végén maga a címszereplő MI volt a főellenség), hogy előtte be tudtuk-e szerezni a különféle verziószámú támadó, hacker programokat. Ettől a – némileg a szerepjátékok varázslatrendszerére emlékeztető – kibertérben történő csatáktól volt egészen különleges játék a Neuromancer, tényleg felülmúlva az akkoriban megjelent Lucasfilm és Sierra On Line point’n’click kalandjátékokat.

Videojátéktörténelmi klasszikus

Bár a Neuromancert annyira nem jegyezték meg, mint az említett két másik cég kalandjátékait, egyedi játékmenete, hangulata és különösen a William Gibson-regény egyetlen adaptációjaként mára már igazi klasszikusként tekintünk rá. Ráadásul tényleg ez volt a legelső cyberpunk témájú játék – egyfajta előfutárjaként a kilencvenes évek hatalmas cyberpunk őrületének és természetesen az idén, novemberben megjelenő Cyberpunk 2077-nek is.

-BadSector-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Kiadó: Electronic Arts, Activision, Interplay Entertainment, Electronic Arts Ltd

Fejlesztő: Interplay Entertainment

Stílus: Adventure game

Megjelenés: 1988