A Microsoft bejelentette a Summer Game Fest eseményt

Az E3-at helyettesítő Summer Game Fest event keretein belül a Microsoft 60 Xbox játék kipróbálható demójával készül.

Az esemény július 21-től július 27-ig tart majd, s lehetővé teszi a készülő játékok kipróbálását is.

 

A Microsoft nagy dolgokra készül ebben a hónapban a valószínűleg hamarosan megrendezésre kerülő júliusi Xbox Series X event-jével, habár úgy tűnik nem ez lesz az egyetlen randevúja az Xbox szerelmeseivel.

Ma délután a Redmond-i cég bejelentette Xbox One-ra fókuszáló event-jét, melyre a Summer Game Fest alatt kerül majd sor. Egy héten keresztül akár 100 játék is ingyenesen kipróbálható lehet majd!

 

 

Jelenleg úgy tűnik, hogy a „Summer Game Fest Demo Event” július 21-el veszi kezdetét és egészen 27.-éig tart majd. Az esemény során „több mint 60 játék lesz kipróbálható, olyan címek, melyek még meg sem jelentek!”

Mindezt egyenesen a konzol kezelőfelületéről érhetjük majd el.

Habár jelenleg több mint 60 játékról beszélnek, a lista még nincs lezárva, folyamatosan bővül, a Microsoft weboldalán pedig megerősítették, hogy a végső szám 75 és 100 kipróbálható demó között lesz.

 

A Microsoft felhívta rá a figyelmet, hogy némely demó a játékok rendkívül korai változatát mutatja majd be, azonban a visszajelzések alapján tovább javítgatják, foltozgatják majd a címeket. Ennek ellenére korai változatukban is remek betekintést nyújtanak majd az egyes játékok nyújtotta élménybe. A cég igen titokzatoskodó volt a demózható játékok neveit illetően, de azért pár cím így is kiderült a fesztiválon szereplő játékok felhozatalából:

  • Crystals
  • Destroy All Humans!
  • Haven
  • Hellpoint
  • Skatebird
  • The Vale: Shadow of the Crown
  • Raiji: An Ancient Epic
  • Welcome to Elk

 

A fenti és az összes többi demó is csak július 21 és július 27 között lesz élvezhető, ezt követően eltűnnek az Xbox felületéről.

Mindenesetre egy dolog azért különös: az eseményt július 21.-ei kezdettel jelentette be a Microsoft, nem sokkal azután, hogy több forrás is megerősítette, hogy az Xbox Series X event július 20-án lesz.

Bármire is készül a Microsoft, mi itt leszünk, hogy értesítsünk titeket róla!

 

Forrás: 3DJuegos

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu