Star Wars: Mark Hamill fontosnak tartott volna egy törölt jelenetet [VIDEO]

MOZI HÍREK – Mark Hamill sajnálja, hogy végül törölték egy fontos „bemutatkozó” jelenetét az első Star Wars film, az Új remény elején.

Mark Hamill egy elég ismeretlen, pályája elején lévő színészből igazi filmcsillaggá vált a legelső Star Wars-nak köszönhetően, ahol George Lucas filmjében a fiatal hőst, Luke Skywalkert alakította. Hamill mindig is rendkívül elkötelezett volt szerepéhez, olyannyira, hogy nemrég rántotta fel arról a leplet, hogy mennyire sajnálta, amikor Luke eredeti „bemutatkozó” jelenetét a végső vágásban törölték, így a közönség a jellemfejlődés szempontjából rendkívül fontos percekről maradt le. Ráadásul, az alapján, amit elmesélt Hamill, egy másik karakter sorsába is betekintést nyerhettünk volna. Mark Hamill így kesergett a törölt jelenet kapcsán:

„Ebben a jelenetben pár nagyon fontos információt is megtudhatunk. Egyrészt a hasonló korban lévő barátai, ismerősei nevetségessé teszik, tehát nem is túl menő vagy népszerű. Ko Stark, egy női karakter a jelenet során „farkinak” (wormie) nevezett, illetve nem sokkal később belefutok Biggs Darklighterbe, akit Garrick Hagon játszik. Császári uniformist visel és én ezt mondom neki: „Király, minél gyorsabban elhúzok erről a bolygóról, aztán csatlakozom hozzád.” Aztán Biggs félrehúz és ezt mondja: „Luke, ahogy tudok, átállok majd a lázadókhoz.”

Mark Hamill leginkább azért tartotta fontosnak ezt a jelenetet, mert kiderült belőle, hogy Luke-nak nincs semmilyen politikai elfogultsága. Amennyiben ennek köszönhetően elkerülhet a bolygóról, akkor akár a Császárság oldalára is állt volna.

„Ebből a szempontból Luke teljesen tiszta volt, nem volt semmilyen politikai irányba motivált.”

A filmből végül azért vágták ki, mert túltolta volna a filmidőt és feleslegesnek tartották, de a Disney +-on meg lehet nézni a klasszikus film extráit. A jelenet elején Luke éppen azt nézi egy távcsővel, ahogy Darth Vader megpróbálja elfogni Leia hercegnőt. Aztán a Tosche állomásra meg, ahol a barátaival találkozik.

„A végső jelenetben, amikor a Halálcsillag ellen megyünk, valójában Biggs Darklighter pár perccel korábban bekövetkezett halála miatt kapcsolom le a célzó berendezést, hogy teljesen az Erőre hagyatkozzak. Csak később, a vágás során döntöttek úgy, hogy a „Használd az Erőt, Luke!” szöveg hatására dönt így a karakterem.”

Mark Hamill karakterét egyébként mind a mai napig a Star Wars fanok zöme a sorozat legfontosabb hősének, tartópillérjének tartják, így sokan nagyon sajnálják, amikor Mark Hamill végérvényesen bejelentette, hogy semmilyen formában sem tér már vissza a sorozathoz. A törölt jeleneteket alant láthatjátok.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu