Xbox Series X: jóval korábban is megjelenhetett volna?

Új pletykák bukkantak fel a Microsoft erősebb és gyengébb next-gen konzoljáról egyaránt.

Miközben az Xbox Series S (a Lockhart kódnevű, a hírekben az utóbbi hetek során többször is felbukkanó konzol) bejelentésére, illetve a júliusi Xbox-műsorra várunk a first-party (Xbox Game Studios – XGS) játékokkal, hallunk azért egyet s mást a Microsoft háza tájáról. A Thurrottnak író Brad Sams, egy megbízható Microsoftos bennfentes érdekes információkkal hozakodott elő.

Sams szerint eredetileg az volt a Microsoft terve, hogy az Xbox Series X-et augusztusban (!!!) adta volna ki. És hirtelen eszünkbe sem jut, hogy egyáltalán az utóbbi három konzolgenerációban volt-e ilyenre példa. A Nintendo a GameCube-ot 2001 szeptemberében adta ki Japánban, de az sem az érintett nyári hónap… de mi a helyzet az Xbox Series S-sel? Az pedig eredetileg OKTÓBERBEN érkezett volna, hogy az első két hónapban az erősebb Xboxnak legyen terepe.

Sams az Xbox Series S formájáról is találgatott. A Microsoft alkalmazottai, akik a megjelenés előtti konzolokkal utaznak, a titoktartási szerződés betartása miatt álcázniuk kell az új hardvert. Az Xbox Series X-et PC-s gépházakba, vagy hangszórókba rejtik el, de az Xbox Series S-t egy Xbox One X vázába dugják el, ami miatt lehet, hogy nem lesz olyan hajmeresztően kicsi, és kb. egy hagyományos Xbox kinézetével rendelkezik, és így nem követi az Xbox Series X drága gyártási költségével bíró megosztott, kettébontott alaplapi dizájnját.

Addig is a VGC és a VentureBeat-nek író Jeff Grubb is azt állította, hogy az XGS játékaival foglalkozó műsor a július 20-ai héten lesz megtartva, de a VGC pontosított: szerintük július 23-án számíthatunk a műsorra, amiben azért valamennyire a külsős (third-party) kiadók is jelen lesznek a játékaikkal a site forrásai szerint. A műsorban a Halo Infinite-ből először láthatunk játékmenetet, a Playground Gamestől láthatunk valamit (Forza Horizon 5? Új Fable?), és a The Initiative, az elit XGS-stúdió első játékát is itt fogják bemutatni.

Mind a kettőre elég ennyit mondanunk jelenleg: majd meglátjuk.

Forrás: WCCFTech, Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

 

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu