Hyper Scape: battle royale-ozik a Ubisoft is [VIDEO]

A francia kiadó új pénzszerzési lehetőséggel jelentkezik a kurrens-gen játékosoknak, hogy aztán majd csendben kitoljanak egy next-gen kiadást.

A Hyper Scape egy gyors tempójú, városi környezetben játszódó free-to-play FPS, amit a Ubisoft Montreal fejlesztett (tehát volt idejük az Assassin’s Creed: Valhalla mellett erre is…). Jelenleg csak egy korlátozott ideig tartó PC-s technikai tesztben érhető el (ez július 7-éig tart, és csak a uPlayen megy – talán ezen a napon jön a béta, vagy a végleges megjelenés?), és csak úgy férhetünk hozzá a játékhoz, ha az itt feltüntetett Twitch streamerek egyikét nézzük és a Twitch Drops működik náluk. A tesztben jelenleg a három fős Crown Rush mód működik, később pedig szintén korlátozott ideig a Dark Haze szóló mód is bejut. Lesz egy ingyenes tíz szintes (tier) battle pass is, illetve minden, a megjelenés előtt elért eredményünk és tárgyunk tovább jön velünk a későbbi tesztelésekbe és végül a nyilvánosan elérhető („befejezett”) kiadásba is.

A Hyper Scape-ben százan harcolhatunk egymás ellen Neo-Arcadiában, egy futurisztikus virtuális városban, ahol szűk utcák, nyílt háztetők és veszélyes szobák is vannak rendesen. A Hackek képességek lesznek, amiket lootolhatunk a városban, mintha fegyverek lennének. Ezek offenzív és védekező képességeket is biztosítanak, hogy minden játékstílust lefedjenek. (Akna, ellenségkeresés, csapat védése egy nagy fallal, láthatatlanná válás, és ezeket váltogatni is lehet.) A Hackeket és a fegyvereket is lehet a Fusion rendszeren át fejleszteni az erősebb kiadások megszerzése érdekében.

A Decay mechanika szétbontja Neo-Arcadiát több eltérő mintára, az Echo pedig játékban tart minket még akkor is, ha már a földön fetrengünk. A meccsek végén felbukkan a Hyper Scape korona. Ha ezt 45 másodpercig magunkon tartjuk, nyerünk anélkül, hogy az utolsó ellenfelet/csapatot kiiktatnánk (de így is győzhetünk). Korábban pedig megemlítettük a Twitchet is. A Hyper Scape Crowncast Twitch kiegészítőn keresztül a játékosok valós időben hathatnak a játékra, amivel a közvetítők és a rajongók között újfajta interakció lehet. Olyan eseményekre szavazhatnak, amik minden játékosra hatnak (pl. alacsony gravitáció, korlátlan lőszer).

Neo-Arcadia 7 egyedi kerületből áll, dupla ugrásokkal is élhetünk az Unreal Tournament után szabadon, és okosan kell a kártyáinkat kijátszani (képletesen és szó szerint is – Effects Card), és mivel a Ubisoft „örökké fejlődő” játéknak nevezi a Hyper Scape-et és élő szolgáltatásos modellt alkalmaz.

A Hyper Scape weboldala itt (https://hyperscape.com/) található; a játék PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re készül.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu