Nem csak kameo lesz a három Jurassic Park veterán visszatérése

MOZI HÍREK – Alan Grant, Ellie Sattler és Ian Malcolm az egész filmben szerepelni fognak, nem csak pár jelenet erejéig.

Azt már eddig is tudtuk, hogy visszatér az eredeti Jurassic Park trió: Alan Grant (Sam Neill), Ellie Sattler (Laura Dern) és Ian Malcom (Jeff Goldblum), azonban az eddig nem volt világos, hogy mekkora szerepük lesz majd új filmben: a Jurassic World 3-ban. Most viszont végre megtudtuk – magától Sam Neilltől – hogy mind a három karakter fontos szerepet kap majd az új filmben. Maga Sam Neill 2001-ben szerepelt utoljára a Jurassic Park 3-ban, a három színész pedig együtt csupán a legelső részben volt látható.

Sam Neill jelenleg a Ride Like a Girl című filmjét promótálja. Egy interjúban kérdezték róla, hogy miképpen tér majd vissza a Jurassic World Dominionben. Konkrétan arra vonatkozott a kérdés, hogy csak egy kameo lesz-e, vagy valamilyen fontosabb szereplés. Neill gyorsan leszögezte, hogy a szerepe nagyon is jelentős lesz. Így beszélt a filmbéli szerepléséről.

„Mind a hárman egész végig szerepelünk a filmben: Jeff Goldblum és én és Laura. Nagyon kedves barátok és nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatok velük. Ráadásul három, vagy négy hónapig egy kecóban lakunk majd, szóval tényleg fun lesz. Ráadásul mindenki imádja Christ és Bryce-ot is, szóval szerintem mind jól érezzük majd magunkat.”

Colin Trevorrow rendező egyébként korábban hasonló dolgokat nyilatkozott, mint amiket Sam Neill most, arról beszélve, hogy szó sincs arról, hogy csak kameóként kerülnének be a filmbe. Nemrég esett szó arról is, hogy a forgatást folytatják, miután még márciusban le kellett állítani a koronavírus terjedése miatt. Sam Neill már alig várja, hogy a forgatás helyszínén legyen, bár azt is bevallotta nevetve, hogy:

„Biztos nem fogok olyan gyorsan futni, mint 27 évvel ezelőtt.”

A forgatókönyvről persze még semmilyen információ sincs, de az szinte biztos, hogy annak a következményeivel kapcsolatos lesz a történet, hogy a dínók immár szabadon mászkálnak az emberek között, az alapján, ami a 2018-as Jurassic World: Bukott királyság végén történt. Chris Pratt, aki Owen Grady-ként visszatér, a filmet leginkább a Bosszúállok: Végjátékhoz hasonlította, mert „mindenki visszatér benne.”

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu