A Nintendo Switch-re tart a Square kultikus JRPG-je?

Ez a játék hivatalosan az eredeti platformján nem jelent meg a nyugaton, pedig azóta nagyon sokan megkedvelték a játékot a fordításoknak, illetve a Virtual Console-os megjelenéseknek köszönhetően.

1994. szeptember 2-án jelent meg Super Famicomra (errefelé SNES néven futott a Nintendo 16-bites konzolja) a Square JRPG-je, a Live A Live, amiben hét főszereplő hét eltérő korszakban vesz részt legtöbbször az egymástól teljesen eltérő történetben és játékmenetben. A hét karaktert egy dolog összeköti, és a nyolcadik játszható karakter révén teljesedik ki végül a csoport története. A végeredmény egy eléggé korrekt JRPG lett, és ebben a játékban volt első alkalommal rendező Takashi Tokita. Ő nem sokkal ezután egy bizonyos Chrono Trigger nevű játéknak volt a rendezője, és az egy újabb örök klasszikus JRPG a Square-től.

A játék először a Nintendo Wii U-n jelent meg a Virtual Console-on 2015 júniusában, majd a Nintendo 3DS is megkapta 2016 novemberében a Square produktumát. Most pedig nagy eséllyel a Nintendo Switch a soros: a Square Enix ugyanis július 2-án Ausztráliában levédette a Live A Live nevet. Gondolhatnánk, hogy csak a japán verziót akarják elérhetővé tenni így, ahogy a Wii U és a 3DS esetében is tették (bizony – angolul csak egy rajongói lokalizáció révén játszható jelenleg…), de akkor nem sok értelme lenne egy angol nyelvterületen regisztrálni a játékot, ami így igazán gyanús jeleket ad magáról.

Ha szerencsénk van, a Nintendo Switch nemsokára hivatalos lokalizációt kaphat a Live A Live-ból (más platformot nem látunk valószínűnek, eddig csak a Nintendo konzoljain bukkant fel a JRPG), ami kellemes meglepetés lenne – a játék egyfajta kultikus klasszikussá nőtte ki magát a megjelenés óta eltelt két és fél évtizedben.

Az ősember, a kung-fu mester, a ninja, a cowboy, a küzdősportoló, a mechairányító és a robot tehát hamarosan a Switch-re is beugorhat, hogy legyőzze a gyűlöletet és annak manifesztációit.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu