Az Xbox Series X – Három változat jöhet a gépből?

Egy újabb árulkodó jel szerint a Microsoft nem fogja behatárolni saját lehetőségeit mindössze két Xbox Series X konzollal, akár három változat jöhet!

Azt már több hete tudjuk, hogy a Sony tényleg csak két változattal készül a következő generációra. A Microsoft ezzel szemben igen diszkréten áll a kérdéshez, pedig már jó néhány pletyka szárnyra kelt az üggyel kapcsolatban.

 

 

Azt persze már több hónapja tudjuk, hogy lesz Xbox Series S, egy újabb információ szerint még egy harmadik változat sem kizárt.

Egy Twitter-felhasználó, aki képekkel akarta bizonyítani az Xbox Series S létezését az Xbox One operációs rendszerében talált kódfoszlányok nyomai alapján, akaratán kívül újabb puskaporos hordó alatt gyújtotta be a kanócot: felfedezte ugyanis a rejtélyes Edinburgh projekt létét, ami igen sok izgalomra adhat okot a rajongók körében.

 

 

Ugyanakkor Jez Corden a Windows Central-tól azt javasolja nekünk, hogy ne lássunk bele túl sokat az ügybe, mert lehet, hogy csak egy XCloud technológiával kapcsolatos kódsor.

 

De vajon melyik az igazság? Talán egy új konzol, egy VR headset, netán tényleg csupán az XCloud?

Mit rejt az új kódnév? Amint többet tudunk jelentkezünk!

Forrás: JeuxVideo-Live

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu