Bejelentették a Shadow Warrior 3-at, egy véres és mulatságos trailerrel [VIDEO]

Már egy ideje beszéltek róla, hogy a Flying Wild Hog fejleszti majd a Devolver Digital támogatásával az újjáéledt Shadow Warrior-széria harmadik részét, és most végre meg is kaptuk a konkrét, hivatalos bejelentést egy kedvcsináló trailer képében.

Tehát valóban érkezik az új Shadow Warrior, ami nem reboot, remake, vagy spin-off, ami mostanában mind annyira divatos, hanem teljes értékű folytatás, magyarán ez a Shadow Warrior 3.

A trailer alapján még csak sejteni lehet, mire számíthatunk, de az már egyértelmű, hogy az új részben új értelmet is kap a groteszk öldöklés, amely a 2013-as első és a 2016-os második Shadow Warriorra is jellemző volt. Ezen felül sokkal dinamikusabb, sőt akrobatikusabb játékmenetre, illetve az eddiginél sokkal többféle és változatosabb közelharci fegyverre is számíthatunk.

A játék főhőse továbbra is Lo Wang, aki a szörnyeket ledarálva nekünk int búcsúját, miszerint „találkozunk a játékmenet-bemutatón”. Erre pedig július 11-én, a Devolver Digital bemutatóján számíthatunk.

A Shadow Warrior-sorozat legelső része eredetileg 1997-ben készült, a 3D Realms fejlesztette és a GT Interactive adta ki. A Doom és a Duke Nukem 3D mellett az 1997-es első rész számít az 1990-es évek nagy FPS-klasszikusának, amelyben a szokásos lőfegyverek mellett egzotikusabb, délkelet-ázsiai harci eszközök (katanák, shurikenek) is fontos szerepet kaptak. A Flying Wild Hog a 2010-es évek óta dolgozik a sorozaton a Devolver Digitallel együtt, ennek eredménye lett az első rész 2013-as remake/reboot, amelyhez 2016-ban készült el a folytatás.

Ami pedig a Shadow Warrior 3-at illeti, 2021-ben jelenik majd meg, az viszont még nem egyértelmű, hogy milyen platformokra. PC-re egészen biztosan, de az is több mint valószínű, hogy nextgen konzolokra is kiadják, lévén a legutóbbi epizód is debütált PS4-en és Xbox One-on. Aki most kapott volna kedvet az első két részhez, illetve a klasszikus 1997-es első epizódhoz, az ne habozzon: Steamen jelenleg mindhárom játék igen kedvező áron, akár egy csomagban is beszerezhető!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu