Elképesztően abszurd okból kerül ki az „OK” jelzés a Call of Duty: Modern Warfare-ből!

Mindenféle figyelmeztetés vagy utólagos bejelentés nélkül szedte ki az Activision ezt a jelet a játékból, nehogy rasszizmus vádja érje a játékot.

Kevés annyira abszurd mozzanatot lehetne találni – még az utóbbi idők eseményeinek tükrében is – mint amire most az Activision és persze a Modern Warfare fejlesztőcsapata, az Infinity Ward szánta el magát. Néhány MW gamer fedezte fel, hogy azt a játékbeli „OK” gesztust, amely még az idén, az év elején került be a játékba, a két cég nulla kommunikációval, szép csendben kiszedte a játékból és lecserélték a „crush”-ra. Hogy ennek mi az oka, annak az eredetét a mostanában oly határozottan jelenlevő Black Lives Matter mozgalomban kell keresni.

Még 2019 szeptemberében, tehát jóval a George Flyod gyilkosság előtt történt, hogy az úgynevezett Anti-Defamation League (vagyis az ADL) hivatalosan a „gyűlölet szimbólumnak” nyilvánította ezt a gesztust, konkrétan amiatt, mert szerintük ez egy titkos jel a fehér felsőbbrendűséget hirdetők között, amelyet ők értenek csak meg. A vicc azonban az, hogy ez az egész egy szándékos médiahackként indult a 4chanről, ahol a felhasználók egy része poénból kezdte el terjeszteni, hogy ennek az OK-kézjelnek valamilyen „rejtett jelentése van” – pusztán amiatt, mert kíváncsiak voltak rá: vajon mennyire gyorsan kapja fel ezt a nyilvánvalóan az abszurd és épületes marhaságot a mainstream média. A vicc azonban az, hogy „túl jól” (illetve bizonyos szempontból visszafelé) sült el, ugyanis az emberi mérhetetlen hiszékenységnek és túltolt PC-nek is köszönhetően voltak olyanok, akik nem értették a „viccet” és komolyan vették ezt az tréfának szánt magyarázatot. Emiatt történhetett, hogy az ADL végül is bekapta a horgot és szegény „OK” mozdulat rasszista jellé válhatott. Esélyes tehát, hogy az Infinity Ward és az Activision a jelenlegi súlyos helyzet miatt cenzúrázott ki egy valójában teljesen ártalmatlan gesztust a játékból, ezzel megszabadulva egy esetleges támadási felülettől.

A Call of Duty: Modern Warfare tavaly, októberben jelent meg PlayStation 4-re, PC-re és Xbox One-ra is, a kritikáját itt olvashatjátok.

Forrás: Eurogamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu