PlayStation 5: megvan a megoldás a nagyobb visszamenőleges támogatásra?

Miközben a Microsoft a next-gen Xbox-szal (Xbox Series X, és a még be nem jelentett, de már lényegében csak erre váró Xbox Series S…) kihangsúlyozta, hogy az előző három generációt is le akarják fedni a támogatásban, a Sony esetében eddig csak a PlayStation 4 a hivatalos.

A Twitteren olvashatjuk, hogy a Sony Interactive Entertainment (SIE) idén levédetett egy szabadalmat. Ez japán nyelvű, de nem nagyon szükséges nyelvismeret az ábrák értelmezéséhez.

 

 

Mondjuk ehhez kellene, de nem is ezen van a lényeg, hanem a következő ábrán:

 

 

Tisztán láthatunk itt egy PlayStation 2-t, egy PlayStation 3-at, illetve egy doboz gyufát PlayStationt, ami messze nem néz ki annak. Egy kijelzőn láthatnánk az adott konzolokról származó játékot a felhőn keresztül. Idézve a japán védjegyet, jelentős játék a PlayStation 1-ről, a PlayStation 2-ről, a PlayStation 3-ról, illetve több generációnyi játékkonzolról el lenne tárolva a felhő alapú játékkönyvtárban, ahonnan streamelni lehetne azokat. Ezek a játékok egy virtuális gépen futnának, amik az adott játékkonzolhoz társított operációs rendszert imitálnák. Az érdekesség? A negyedik ábra a bal alsó sarokban azt mondja, hogy internetes játékok. Csak nem terveznek online multiplayert IS?

 

Ebből pedig ki lehet találni, hogy mi LEHET a Sony terve. A legkisebb közös nevezőre terveznek. Kifejtjük: ugye a PlayStation 5 Standard Edition mellett lesz egy olyan kiadás is, amiben nem lesz Blu-ray meghajtó. A PlayStation 5 Digital Edition-be tehát nem nagyon fogunk lemezt pakolni, így marad az online megoldás, jelen esetben a PlayStation Now. Azaz streamelve lennének ezek a játékok, ami még mindig nem a legjobb megoldás, hiszen nem mindenütt működik a szolgáltatás, továbbá az internet sebessége sem olyan hű de gyors mint hazánkban a városokban.

Ez persze még nem hivatalos, de valószínűleg így fogja a Sony megoldani a PlayStation 4 előtti három generáció támogatását. Kár, hogy nem lehet letölteni a játékokat, hogy helyileg fussanak azok. A PS1, PS2 esetében ez biztosan működőképes lehetne…

Forrás: PSU

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu