Epic Games: „a PS5 dicséretének semmi köze a Sony többmilliódolláros befektetéséhez”!

Tim Sweeney maga nyilatkozott arról, hogy az Unreal Engine 5 demója kapcsán mennyire elégedett volt a Sony.

Miután az Unreal Engine 5 demóját láthattuk PlayStation 5 konzolon, az Epic Games igazgatója többször is szabályosan ujjongott az új Sony konzol teljesítménye kapcsán és most, hogy a japán cég bejelentette, hogy többmillió dollárt fektetnek be az Epic Games-be. Valahol érthető, hogy mindezek után a gamerek kissé már gyanakodva tekintettek arra a sok tömjénezésre, amelyet a két cég egymással kapcsolatban is nyilatkozott. Ebben a helyzetben Tim Sweeny azonban sietett leszögezni, hogy a tárgyalások a befektetésről csak akkor indultak, amikor már rég bemutatták a grafikus motort.

„Nincs itt semmilyen titkos paktum.” – ezt írta Sweeney még májusban, mely tweetjére egy felhasználó emlékeztette (arra utalva, hogy ezek szerint mégis volt, hiszen itt a Sony befektetés). Sweeney így reagált erre:

„Igen, ezt írtam májusban. A komoly befektetéssel kapcsolatos megbeszélés azután következett be, hogy az Unreal Engine 5 motort bemutattuk PlayStation 5-ön. Szerintem tetszett nektek!”

Májusban Sweeney arról beszélt, hogy a PS5 SSD lemeze „világszínvonalú” és hogy „nem csak a legjobb, ami konzolra valaha is elkészült, de ez bármilyen platformra igaz.” Bár a Sony jelentős, 250 milliós befektetése az Epic Games-be nem jelenti azt, hogy exkluzívan adná ki két cég saját játékait egymás platformjaira, viszont ezáltal a japán cég egy kissebségi résztulajdonossá vált, ami azt jelenti, hogy videojátékokon túli megállapodásokról is lehet szó a jövőben.

Hozzá kell azonban tenni, hogy még mindig a Tencent az Epic Games legnagyobb befektetője és a kínai cégnek is hála az Epic Games értékét 15 milliárd dollárra becsülik.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu