Megvan a Warframe fejlesztőjének új tulajdonosa?

Egy cég exkluzív tárgyalásokat kezdeményezett a Warframe-et fejlesztő Digital Extremes csapatát is birtokló Leyou Technologies-szal.

Korábban már írtunk arról, hogy a Sony Corporation szeretne egy felvásárlási ajánlatot tenni a Leyou-nak. Azóta erről fejleményeket nem hallottunk (közben a Sony 250 millió dollárt befektetett az Epic Games-be, és Tim Sweeney, a cég vezetője szerint az Unreal Engine 5-ös bemutató után történt ez), viszont azóta felbukkant egy újabb jelölt, ami valószínűleg elviszi az egészet a Sony orra elől.

A hong kong-i központú Leyou bejelentette, hogy kizárólagos tárgyalási jogokat szerzett a Tencent arra, hogy a következő három hónap során megállapodás születhessen, és privatizálják a Leyout. A Bloomberg szerint ez a Sony-t ki is zárná a versenyből. Azért ez mondjuk úgy, hogy felettébb érdekes időzítés: július nyolcadika óta a Kínai Kommunista Párt állambiztonsága irodát nyitott a városállamban, és a Tencentnek elég erős kapcsolata van az állampárttal. Ez valószínűleg az ő részükről egy erőfitogtatás akar lenni…

A Leyou Technologies havonta fog bejelentéssel élni egy lehetséges vásárlási ajánlatról vagy a privatizációról (vagy ezek fejleményeiről), hacsak a Tencent nem közli határozottan, hogy igen/nem, meg/nem akarja venni a Leyou-t. Daniel Ahmad, a Niko Partners senior elemzője szerint a Tencent folytatja a PC-s, mobilos, konzolos terjeszkedést a világszerte látható stúdiófelvásárlásokkal, és a Leyou ennek része szeretne lenni úgy, hogy nekik is birtokukban van például a Digital Extremes, a Splash Damage (Gears Tactics) vagy az Athlon Games kiadó. Ez a három cég pedig Észak-Amerikában található. A Leyounak több stúdiója van a nemzetközi, konzolos/PC-s online free-to-play játékok fejlesztésére, és a Tencent ezen a területen akarna terjeszkedni, és cserébe a Leyou okostelefonokra (iOS/Android) elhozhatná a játékait.

Ahmad kiemelte, hogy a Warframe a Leyou legnagyobb játéka: 2019-ben 175 millió dollárnyi pénzforgalmat generált, ez pedig a cég eredményeinek 80%-át jelenti. Kínában a Changyou licencelte, és a WeGame-en, a Tencent Steam-rivális kliensén is elérhető. Eközben a Steamen pedig egy eltérő nemzetközi verzió van. A játék közel 60 millió regisztrált játékossal rendelkezik. A Leyou több játékot is fejleszt eközben – az egyik a Gyűrűk urán, a másik a Transformersen alapul, és ezekkel a jövedelme több forrásból is származhat.

Ez a három hónapos korlátozás pedig lényegében kalickába zárta a Leyou-t. Nem kizárt, hogy kínai kézbe jut a cég.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu