Phil Spencer: a cross-gen fejlesztések nem gátolják az Xbox Series X-es játékokat

Ez azért bátor nyilatkozat az Xbox-vezértől.

Phil Spencer a Gamesindustry-nak azt mondja, hogy ez „a régebbi platformra történő fejlesztés visszafogja az új platform verzióját” gondolat egy mém, amit olyan emberek találnak ki, akik felkapták a konzolok közötti versengést. Hozzátette, hogy ha egy fejlesztő PC-s (Windowsos) verziót készít, akkor egyértelmű, hogy az a verzió lesz a legerősebb és legszebb grafikájú, de a PC-s ökoszisztéma eléggé változatos, köszönhetően a sok CPU-nak és GPU-nak és azok kombinációjának.

De szerinte minden fejlesztő meghúzza a határt, hogy mi alatt nem fut a játékuk, de ez nem fogja vissza a legszebb PC-s játékokat, így téves az, hogy a fejlesztők nem tudnak játékokat/engine-eket fejleszteni, mert elég sok PC-s konfiguráció létezik. És kifejezte a korábban már hallott dolgokat – Xbox Series X-exkluzív játékok 2021 végéig nem fognak megjelenni, mert addig az Xbox One is megkapja az Xbox Game Studios (XGS) játékait. Nem a készülékük (Xbox Series X, Xbox Series S?) és nem a játékuk áll a stratégiájuk központban, hanem az, hogy a barátainkkal bármilyen eszközön játszhassuk azokat az általunk kívánt játékokat. Szerinte TV-n az Xboxon lesz a legjobb játszani (az Xbox Series X-et a legerősebb konzolnak nevezte, és a konzolos játékaik legjobb verziói itt lesznek – ezzel pedig kb. megerősítette, hogy nem csak egy új next-gen Xbox lesz). De azért a fejlesztőknek el kell mégis érnie, hogy egy, már majdnem hét éve megjelent konzolon is fussanak a játékaik. Az pedig már kényelmetlen, sőt…

Mivel szerinte a játék a szórakoztatásról, a közösségről, a diverzitásról, az új történetek megismeréséről és az eltérő szemszögekről szól, szerinte szembe menne a Microsoft stratégiájával, ha az embereket ezektől elzárnák, vagy ha arra kényszerítenék őket, hogy egy meghatározott készüléket kell megvenniük az általa kitűzött napon. Szerinte a videojátékok ennél jóval többről szólnak, és több embert kellene bevonzaniuk.

Spencer még azt is elmondta, hogy a Microsoft nem tervezi a stúdiók felvásárlásának leállítását. Rövid idő alatt több stúdiót is szereztek, és biztosra mennek abban, hogy gyorsan az XGS részévé váljanak, hogy támogatottnak érezhessék magukat. Növekszik az Xbox Game Pass portfólió, illetve az előfizetők száma is, és tavaly a PC-n a legtöbb pénzt hozták össze eddig az XGS révén.

Először biztosították a stúdióknak az eszközöket a játékaik legjobb verziójának felépítéséhez, és ezért itt-ott meg kellett a határidőket nyújtani, vagy több pénzt kellett adni nekik. Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója, és Amy Hood, a pénzügyi vezető is támogatta őket – csak annyit kértek, hogy a megfelelő tempóban bővítsék az XGS-családot. Mindig is keresik a megfelelő lehetőséget a felvásárlásokkal kapcsolatban.

Vajon a Warner Bros. Interactive Entertainment is hozzájuk csatlakozik…?

Forrás: VG247, WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu