Szexuális zaklatások a Ubisoft-nál: „Tudtunk a dologról”

Nem is olyan régen egy kríziskezelő csoportot állítottak fel a francia Ubisoft videójáték kiadónál – az elkeseredett lépést a cégen belül több éve tomboló szexuális zaklatások egyre nagyobb hírt kavaró ténye indokolta. Nem volt kérdés: lépni kellett. Most, hogy a nyomozócsoport már folytatja munkáját egy ideje, egyre nagyobb és nagyobb halak akadnak horogra. Bizony, mint kiderült, jó pár befolyásos figura is érintett az ügyben.

 

A nyomok Serge Hascoët-hoz vezettek

 

Miközben a francia Liberation lap folytatta saját nyomozását az ügyben érintettek után, HR-esek kész kis falával találták szembe magukat. Az emberi erőforrások részlegén dolgozó munkatársak foggal-körömmel védték a Ubisoft és főnökei jóhírét. Az igazság azonban mint hegyes szög bújt ki a zsákból, melynek száját egyébként gondos kezek szorították össze.

Az egyik fő-fő kreatív, a cég második embere, Serge Hascoët tűnt lett végül jelenleg az első felelőse az ügynek. Elsőszámú felelősnek ugyanakkor korai lenne még nevezni, mert a nyomozások még folynak, mégis megdöbbentő, hogy az ő szintjén is tolerálva volt a szexuális ragadozó magatartás.

A férfit több névtelen forrás is említette, a HR-részleg egyik prominens alakja pedig egyenesen „a cég legtoxikusabb alakjának” titulálta, s azt mondta, hogy mindannyian tudtak a dologról. A rettegett kreatív főnök viselkedését a cég tehát tolerálta. A visszaélések mindennaposak voltak, azonban mindenki tűrt, hiszen olyan játékok kreatívjáról volt szó, mint az Assassin’s Creed vagy a Watch Dogs. Kijelenthető hát, hogy a Ubisoft ma nem tartana ott, ahol tart, ha ő nincsen…

 

A férfi nagyszerű elméjéhez sajnos egy sötétebbik oldal is társul, s a sarokba szorított fenevad a legveszélyesebb.

Hogy mit követett el ez az ember? Nos, rendszeresen használt drogot, és csempészett drogot más dolgozók ételébe, italába, azok tudta nélkül! Emellett egy HR-es hölgy számolt be az esetről, amikor Hascoët nyíltan, szexuálisan közeledett felé más magas rangú beosztottjai előtt, megalázva ezzel őt. A pontos esetet a jóízlés szabályai miatt nem idéznénk, de köze volt egy hátulról folytatott aktushoz, mellyel a férfi „megnevelte” volna a nőt.

A beteges szexuális magatartásáról híres férfit többnyire még nőgyűlöletéről és homofóbiájáról ismerték a Ubisoft-on belül. Jellemző viselkedése volt Hascoët-nak, hogy kutyamorgást hallatott ha felbukkant egy nő…

 

Mihaszna HR

 

Úgy tűnik, hogy a HR-osztály, melynek feladata lett volna, hogy az ilyen esetekkel foglalkozzon, egyenesen falazott is az elkövetőknek. Habár Serge Hascoët ellen sem folyik belső vizsgálat (!), emellett még több száz kivizsgálatlan bejelentés érkezett zaklatásokról, melyek súlyosságban a nyilvános pornóvetítésektől egészen a nemi erőszakig terjedtek. A HR pedig nem tett semmit. A HR-részleg feje pedig Cécile Cornet, akire most úgy tűnik minden felelősség hárul. A nő minden korábbi megalapozott vádat olyan válaszokkal utasított el, mint hogy ők, kreatívok már csak ilyenek, vagy hogy ha nem tudsz vele dolgozni, akkor menj el. Ezzel a módszerrel igyekeztek tisztára mosni a vezetőséget.

 

A cég belső probléma-bejelentője – és ez talán a legdöbbenetesebb – nem is engedélyezett zaklatással és szexuális visszaéléssel kapcsolatos bejelentést, hiszen a jelenség már teljesen a céges kultúra részévé vált – na meg hát a bejelentések folyamatosak lettek volna…

Cécile Cornet végül vallott, talán hogy a felelősség ne csak az övé legyen: Yves Guillemot is tudott mindenről, de számára a toxikus légkör tolerálható volt mindaddig, amíg mindez nem ment a munka rovására.

Mit fog most tenni a Ubisoft, és mi lesz Yves Guillemot-al? Nos, míg a HR egyes tagjai hátvédet játszottak, addig a főnök Guillemot megígérte, hogy lépni fognak. Ugyanúgy Yves Guillemot kérte, hogy hozzanak tudomására minden további ügyet.

 

A helyzet az, hogy sajnos a vállalatok életében hétköznapi a hatalommal való visszaélés, legyen szó szexuális természetűről vagy másmilyenről. Csak remélni tudjuk, hogy a nyomozás folytatódni fog, s sikerrel zárul majd: 20 embert már vizsgálnak, legtöbbjük ügye olyan súlyos, hogy állítólag biztos az elbocsátásuk.

Talán megtisztul végre a cég? Hamarosan kiderül.

Forrás: Liberation, XboxSquad

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu