Ukrán túszdráma: Joaquin Phoenix dokumentumfilmje az állatkínzásokról zárta le! [VIDEO]

MOZI HÍREK – Egészen elképesztő módon zárult egy túszdráma, amelyben a „Makszim, a rosszfiú” nevű büntetett előéletű túszejtő nem azt szabta feltételül a túszok szabadon engedésének, hogy például dollármilliókat, vagy szabad elvonulást kapjon, hanem valamilyen egészen elképesztő kívánsága volt.

Nagyon sok híroldalon olvashattunk arról a nagyjából tizenkét órás túszdrámáról, amely kedden zajlott le – többek között a The New York Times is megírta. A 44 éves, büntetett előéletű Makszim Krivos (aka: „Makszim, a rosszfiú”) Ukrajnában, Luck városában tartott fogva tizenhárom túszt. Makszim először Twitteren tette közzé követeléseit, majd telefonon is beszélt Ukrajna jelenlegi elnökével, Volodimir Zelenszkijjel, egy számára rendkívül fontos követelést kiemelve. Bár a hasonló témájú bűnügyi filmekből, vagy valódi drámákból már megszokhattuk, hogy valamilyen pénzösszeget követelnek a bűnözők, vagy esetleg politikai témájú ultimátumot adnak, illetve az is előfordul, hogy valamelyik társukat akarják kiszabadítani – itt azonban ilyesmiről szó sem volt.

Makszim Krivos konkrétan azt követelte Volodimir Zelenszkijtől, Ukrajna elnökétől, hogy nyilvánosan is ajánlja mindenki figyelmébe a 2005-ös Earthlings című dokumentumfilmet.

Talán elmondhatjuk, hogy az túszdrámák történetének ez az első kikényszerített filmajánlója, mi természetesen ilyen eszközökhöz nem folyamodnánk, amikor arra buzdítunk bennetek, hogy olvassátok el az egyik filmes hírünket, előzetesünket, vagy filmkritikánkat és nézzetek meg egy remek filmet. (Vagy éppenséggel kerüljetek el egy pocsék alkotásokat.)

No de zárójeles szarkazmust félretéve, térjünk vissza a túszdráma eseményeihez. Az ukrán elnök kötélnek állt és be is jelentette egy azóta már törölt Youtube videóban:

„Mindenki nézze meg a 2005-ös Earthlings című filmet”

(Egyelőre nem találtuk meg a szóban forgó videó újabb feltöltését, de amint megvan, frissítjük vele a hírt.) Mindenesetre a történet happy enddel zárult: miután a kierőszakolt elnöki filmajánló elhangzott, Makszim, a rosszfiú szabadon engedte a buszon fogvatartott túszokat és feladta magát a hatóságoknak. A túszok közül senkinek sem esett fizikai bántódása, mindössze annyi atrocitás érte őket, hogy a helyi lapok szerint a túszejtő velük is kötelezően végig nézette Joaquin Phoenix dokumentumfilmjét. A túszdráma végkimenetelét Zelenszkij is megerősítette egy későbbi közleményében.

Az egyébként tényleg érdekes és színvonalas dokumentumfilmet (mely talán így épphogy rossz PR-t kapott) Shaun Monson rendezte, narrátora pedig Joaquin Phoenix. Ez arról szól, hogy az emberiség mennyire függ az állatok gazdasági feldolgozásától, ez viszont milyen módon vezet a különféle nagyvállalatok, gyárak és iparágak mindennapos állatkínzásaihoz. Mind erről a rejtett kamerás felvételeknek köszönhetően győződhetünk meg. Maga Joaquin Phoenix nem csupán több mint négy évtizede saját maga is vegán, de emellett – időnként harcos – aktivista tevékenységeiről is híres, többek közt a PETA rendszeres önkéntese. Túszokat azért nagy eséllyel ő nem fog ejteni, hogy a dokumentumfilmjét megnézzék.

Forrás: The New York Times

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu