Carrion – Különleges előzetes a megjelenés alkalmából [VIDEO]

A fordított felállású horror játék, a Carrion ma jelenik meg, s ezt megünneplendő kaptunk egy új, animációval készült videót is.

A játékban egy szörnyű vörös színű csápos lényt irányítunk, amellyel el kell pusztítanunk az utunkba kerülő emberi lényeket, tudósokat és katonákat. Ahogy a játék halad majd előre, úgy tudunk fejlődni, pl. előre lendülni, amivel áttörhetünk barikádokat s eljuthatunk egyébként elérhetetlen helyekre – s nőhetünk s még tovább növekedhetünk.

A ma, azaz július 23.-án megjelenő Carrion a kiadó Devolver Digital és Phobia Game Studio fejlesztőcsapatának játéka, akik animációval készült előzetessel emlékeztek meg a nagy napról, amikor játékuk a közönség számára is elérhetővé válik. A videót a CRCR / Wizz készítette.

 

Következzék a videó, majd egy nagyon rövid áttekintő a játék Steam oldaláról:

 

„A Carrion egy fordított horror játék, ahol egy amorf lény testébe bújsz, melynek eredete ismeretlen. Cserkészd be és vadászd le azokat, akik börtönödben fogva tartottak, fald fel őket, és szabadítsd el a rettegést a létesítményben! Növekedj, fejlődj, rombold le ezt a börtönt, és tegyél szert egyre pusztítóbb képességekre a megtorlás útján!”

 

A Carrion Xbox One-ra, Nintendo Switch-re és PC-re jelenik meg Steam-en keresztül ma, azaz július 23.-án.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu