Constantine: most derült ki, hogy 15 éve mekkora marhaság miatt lett R-besorolású [VIDEO]

MOZI HÍREK – Mind a mai napig verik a Constantine, a démonvadász készítői a fejüket a falba, hogy erre nem gondoltak.

A tizenöt éves évforduló alkalmából a Collider című magazin a napjainkban rendkívül felkapott Keanu Reevesszel, Akiva Goldsman producerrel és Francis Lawrence rendezővel, beszélgetett a: a Comic-Con@Home otthoni „rendezvényen”. Sokan abban reménykedtek, hogy akár a Keanu Reeves ismételt főszereplésével várható folytatás bejelentése is megtörténhetne, azonban sajnos ez nem történt meg. Viszont több kulisszatitokról is lerántották a leplet az alkotók, például arról is, hogy végül miért kaptak a vártnál magasabb korhatárbesorolást.

Lawrence szerint a produkció elejétől kezdve alacsonyabb, PG-13-as besorolással („13 éven aluliaknak erősen szülői felügyelet mellett ajánlott”) számoltak, azonban nagy meglepetésre az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) végül mégis R-besorolást adott a filmnek, amely leírása „17 éven aluliaknak kizárólag csak szülői vagy felnőtt kísérettel”. Pedig ezt nagyon el akarták kerülni, ezért kínosan ügyeltek rá, hogy minden feltételnek megfeleljenek, például figyeltek a pucérkodásra, a vérengzésre, a káromkodásra és az erőszakra is, viszont egyvalamit elfelejtettek: a film tónusára. A korhatár-besorolóknál állítólag öt perc után kiverte ez a biztosítékot, letették jegyzeteiket és azonnal rávágták az R-besorolást, aztán jól van az úgy. Azzal indokolták döntésüket, hogy „már a nyitójelenettől fogva kitapintható a nyomasztó és félelmetes hangulat”.

Lawrence-ék azért is voltak igencsak bosszúsak, mert így végső soron hiába készítettek PG-13-as filmet, mégis R-besorolást kapott. Ha tudták volna előre, hogy R-t kap a film úgyis, akkor ennek tudatában nem tartózkodtak volna az fent felsorolt „rázósabb” tartalmaktól. Bár utólag próbálták megtámadni a döntést, de az MPAA a füle botját sem mozgtatta már erre.

Goldsman azért azt is hozzátette, hogy a Constantine vallásosan horrorisztikus mivolta, meg persze a démonok is közrejátszottak, így minden hasonló film készítőjének azt javasolta, hogy ne fogják vissza magukat, mert úgysem ússzák meg az R-ratinget.

Ami pedig a folytatást illeti, Goldsman mindössze arról beszélt, hogy már eddig is nagyon szerették volna, de túl „furcsa” a franchise a filmstúdióknak, nincs benne elég akció, így félnek belevágni egy második részbe.

Forrás: Movieweb, Collider

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu