Elhunyt Alan Parker, az Angyalszív, az Evita és az Éjféli expressz rendezője

MOZI HÍREK – Hetvenhat éves korában, hosszú betegség után, elhunyt Alan Parker, kétszeres Oscar-jelölt brit filmrendező, az Evita, a Bugsy Malone az Éjféli expressz, és a Lángoló Mississippi rendezője – írja a BBC News honlapja. Felesége, Lisa Moran-Parker.

Alan Parkert kétszer jelölték Oscar-díjra, az Éjféli expressz és a Lángoló Mississippi rendezéséért. Egyik legjobb filmjeként tartják számon az Evita című musicalt, Antonio Banderas és Madonna főszereplésével. A film Oscar-díjat is nyert, Alan Parkert pedig Golden Globe-ra jelölték. Egyik személyes Alan Parker kedvencem pedig az Angyalszív című neo noir, misztikus elemekkel fűszerezett thriller, a még fiatal, zseniális Mickey Rourke és Robert de Niro főszereplésével (akik nemrég vesztek ismét össze, mint e film forgatásakor először). Mindkét filmnek egyébként Andy Vajna volt a producere.

Alan Parker 1944-ben született, szövegíróként kezdte pályáját egy reklámcégnél, de hamarosan már reklámok forgatókönyvét írta és rendezőként is bemutatkozott. 1974-ben a BBC számára forgatott The Evacuees hozta meg számára a hírnevet, amelyért megkapta a brit filmakadémia legjobb rendezőnek járó díját. Később az akadémia még hatszor tüntette ki ezzel az elismerésével.

Alan Parker egyébként a Brit Filmtanács elnöke és a brit rendezők céhének alapító tagja is volt. Rendezőként nem nyert Oscar-díjat, a filmjei 10 Oscart és 10 Golden Globe-díjat szereztek.

Hosszas betegség után pénteken hunyt el – közölte családja, és öt gyerekük meg hét unokájuk gyászolja.

Nyugodjék békében!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu