Menu

Vajon elkészül-e valaha is a Titanfall 3? Az EA-tól származik a halvány reménysugár!

Egyelőre az észak-amerikai kiadó elégedett az Apex Legends-szel és nem gondolkozik komolyan a folytatásban, de egy elejtett megjegyzés talán mégis Titanfall 3 megjelenésre utalhat.

Ezen a héten az Electronic Arts a befektetőivel az első fiskális év tapasztalatait osztotta meg és ahogy az ilyen esetekben gyakori, egy furcsa mellékmondat utalhat egy hőn szeretett franchise jövőjére. Arról már esett szó, hogy talán új stúdiókat vásárolnak fel, a Waner Bros játékkiadó részlege is szóba került, ugyanakkor egy új Titanfall lehetősége is felmerült. Azért nagyon ne ujjongjatok Titanfall-rajongók, még túlságosan nem bíztató az említett félmondat.

Miközben az új stúdiók felvásárlásának témájáról beszélt, Blake Jorgensen, az Eletronic Arts pénzügyi vezérigazgatója megemlítette a Respawn Entertainmentet: azt a csapatot, amelyik az említett Titanfall-széria mellett a mostani rendkívül sikeres battle royale játékon, az Apex Legends-szen is dolgozik. Jorgensen így beszélt a csapattal való együttműködésükről, amelyet az EA még 2017-ben vásárolt fel.

„Meg tudtunk velük egyezni és elképesztő támogatást nyújtottunk nekik, mert valóban szédületesen tehetségesek. Nem igazán a Titanfall miatt… bár minden tiszteletem a Titanfallé. Az egy fantasztikus játék és talán a jövőben lesz még új Titanfall epizód. De igazából a csapat miatt vásároltuk fel a Respawnt.”

Ahogy látjátok, csak hanyagul odavetett módon említik meg egy lehetséges Titanfall felvásárlását, de épp ennek a spontaneitása ad nem reményt. Bár a Titanfall 2 eladásai nem voltak éppenséggel frenetikusak, viszont ennek az is volt az oka, hogy abban az évben a Battelfield 1 és a Call of Duty WW2-vel is meg kellett küzdeniük. Viszont mind ettől függetlenül a Titanfall egy igazán hőn szeretett brand és az Apex Legends sikere csak felerősítette ezt a rajongást.

De vajon mennyire lenne életképes egy új rész? Idén, nyáron érkezett a Titanfall 2 Steamre és bekerült a top 100 eladások listájában, annak ellenére, hogy „nem mai gyerek”, olyan címeket maga mögött hagyva, mint a Battlefield V, vagy a Star Wars Battlefront 2. Persze, ez semmire sem garancia, de legalább mutatja a közösség felfokozott érdeklődését. Egyelőre tehát ez tényleg csak egy „reménysugár”, meglátjuk, hogy lesz-e a jövőben belőle valami?

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu