Még a hónapban kiderülhet a Sony PlayStation 5 ára és megjelenése?

A Bloomberg arról ír, hogy talán augusztusban végre fény derülhet arra a kérdésre, hogy mennyi lesz Sony PlayStation 5 ára és mikor jelenik meg.

A koronavírus és amiatt, mert ahhoz kapcsolódóan elmaradt az E3 rendezvény, alaposan megváltozott az új generációknál megszokott menetrendet. Nyár közepére a legtöbbször már nemcsak az új konzolok megjelenésének pontos dátuma, illetve ár is ismert, sőt, már elő is rendelhetjük azokat.

Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben a két rivális konzolgyártó most rendkívül óvatosan, szűkmarkúan osztja az új információkat, illetve a különféle bejelentéseket – legalábbis, ami magukat a konzolokat illeti. Mindez azért is rendkívül szokatlan, mert már elvileg (a jelenlegi információk alapján) pár hónapra vagyunk csak az Xbox Series X és a PlayStation 5 megjelenésétől.

A Bloomberg most viszont belsős, megbízható, ugyanakkora nevét névtelenségben tartó forrásra hivatkozva arról ír, hogy a Sony PlayStation 5 ára és megjelenése végre augusztusban, még ebben a hónapban bejelentésre kerülhet agy nagy-nagy bejelentés keretében.

Belsős források arról is írtak régebben, hogy a két konzolgyártó cég gyakorlatilag egymásra vár, hogy például a másik árához képest stratégiai előnyre tegyenek szert azzal, hogy a saját árukat a rivális alá helyezik. Nyilván, ez a helyzet nem sokáig tartható fent, előbb-utóbb az egyik cégnek muszáj lépnie és úgy tűnik, a Sony most beadja a derekát.

Mindez egyébként elvileg azt is jelentheti, hogy az előrendelés végre megkezdődhet (erre Eric Lempel, a cég marketinges vezetője is utalt már.) Azt is rebesgetik, hogy a honlapjukba már a preorderrel kapcsolatos kódokat is kezdik beépíteni. Egyébként a különleges helyzetre jellemző az is, hogy a vállalat a korai készleteket saját maga értékesíti és egy ember egyszerre csak egy konzolt rendelhet elő.

Egyébként a következő izgalmas rendezvény az új State of Play lesz, amelyre már csak két napot kell várni. Ennél viszont a Sony már előre szólt, hogy a jelenlegi generációról esik majd szó, a PS5-ről nem.

Forrás: Bloomberg

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu