Menu

Marvel’s Avengers – oka van Spider-Man PS-exkluzivitásának

A Crystal Dynamics elmagyarázta, hogy Spider-Man, azaz Pókember miért is lesz exkluzív a Sony gépén a Marvel’s Avengers-ben.

 

A stúdió azt mondja, hogy attól, hogy bizonyos karakterek géphez kötötten exkluzívok, ők továbbra is mindenkinek készítik játékukat.

Már egy pár napja tudni lehetett arról, hogy Pókember PlayStation-exkluzív lesz a Marvel’s Avengers-ben. Egy tény, ami sok sebet felszakított, főleg az Xbox játékosok körében, akik a szeptember 4.-én megjelenő játék bojkottjára szólították fel játékostársaikat.

Scot Amos, a Crystal Dynamics társigazgatója elmagyarázta – a ComicBook-on – a stúdió döntését amiért Spider-Man exkluzív lesz a Marvel’s Avengers-ben PS4-re és PS5-re, mikor majd az új generáció is megjelenik.

„Itt arról van szó, hogy a Sony-nál vannak a jogok”

“Az, amit Spider-Man képvisel egészen a PlayStation és a Marvel közötti viszonyig vezet bennünket. Mikor a Pókemberrel kapcsolatos döntésekhez érünk, akkor bizony szembesülnünk kell azzal, hogy a jogok a PlayStation-nél vannak, az pedig a Sony tulajdona.” – magyarázza a főnök.

„A Marvel pedig azt mondja a Sony-val, hogy „hé, ezt meg lehetne csinálni ezen a platformon,” mi pedig, mint alkotók ebben a lehetőséget látjuk, hogy valami egyedit és szórakoztatót alkossunk. Mint mindenki tudja, Hawkeye-t (Sólyomszemet) kevesebb mint egy hete jelentettük be. Két új karaktert jelentettünk be öt nap alatt, tehát fényes jövő előtt állunk. Az emberek pedig mégis leragadnak egyetlen dolognál, ahelyett, hogy azt mondanák: „Ó, ez nem számít, több száz órányi tartalom és több évre elegendő történet vár rám, új világokkal és földrészekkel és hősökkel” – mondja Amos.

Az igazgató szerint az emberek meg fogják érteni „a dolgok üzleti oldala miatt” ezt az egészet, miközben azt is mondja, hogy „mindenkinek készítik játékukat”, hogy egy olyan gamen dolgoznak, ahol „valóra válthatod szuperhős-álmaidat a Bosszúállók csapatával, s ez csak tovább fokozódik majd olyan karakterekkel, akiket még el sem képzeltél, s akiket az új helyszínekkel együtt adunk majd hozzá valamikor később a játékhoz.”

A Marvel’s Avengers több bétával is kedveskedik majd augusztusban.

Forrás: 3DJuegos

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu