Aeon Must Die – Haljanak bele a fejlesztők is? Előzetes és botrány [VIDEO]

Habár az Aeon Must Die a Sony eventjének egyik fénylő csillaga volt, az este folyamán más is napvilágot látott, mint egy egyszerű trailer…

 

A 2D szerelmesei örülhettek tegnap este, mert igazi ínyencséggel készültek nekik a Sony-nál… Hogy aztán miből főzték ezt a finomságot? Arról majd kicsit később…

Az Aeon Must Die saját nagyszerűsége okán vált a tegnap esti Sony State of Play egyik főszereplőjévé, s az összes bemutatott játék közül talán ez volt az egyik legemlékezetesebb.

Egy 2D-s akció-kalandról beszélünk, amelyben nagy gonddal ügyeltek a látvány és zene részleteire, ami azért is volt meglepetés, mert egyáltalán nem számítottunk a játékra a japán óriás bemutatóján.

 

 

 

A gameben a címszereplő Aeon-al vagyunk, akivel klasszikus bosszúsztoriba keveredünk, melynek során le kell számolnunk mindenkivel, aki csak elárult minket. Keresztül verekedjük magunkat Pantheon városán, megpróbálva túlélni a taktikai akcióval és RPG elemekkel tarkított játékmenet során.

A játék 2021-ben érkezik, ennyit már tudunk, és azt, hogy megjelenik majd PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re, technológiáját tekintve pedig az Unreal Engine-el készült a grafikus szekció.

A játék bemutatkozását a műfaj rajongóinak tapsvihara övezte világszerte, azonban akadt itt valami, ami némiképp beárnyékolta az eseményt… Szinte a bejelentéssel egy időben kerültek ki sokkoló információk a játék fejlesztésének körülményeiről, abúzusról, fizetések elmaradásáról, crunchról, azaz a dolgozók szétdolgoztatásáról…

 

Na de lássuk a részleteket!

Előző este nagy mennyiségű információ látott napvilágot a játék fejlesztésével kapcsolatban. Igen komoly dolgokról beszélünk most.

A bejelentés perceiben több forrás is részletes információkat közölt a játék körül uralkodó embertelen bánásmódról.

Fizetések elmaradásai, bántalmazás és rendszeres „crunch”, azaz a dolgozók túlhajtása is a vádak között szerepelt, melyek miatt a játékot fejlesztő, Észtországbeli Limestone Games stúdió több tagja is távozni kényszerült, miután teljesen ki voltak szolgáltatva a cég vezetésének.

Az információt Twitter-en hozták nyilvánosságra, méghozzá egy @calibrono nevű személy, aki azt mondja, hogy nem a stúdió nevében beszélt. „Nincs közöm a Limestone stúdióhoz, én csak rátaláltam a linkre a bemutató közben egy YouTube-videó alatt, amely ezekre a dokumentumokra mutatott.” – állította a 3DJuegos-nak.

A videó, amiről beszél itt látható, az előzetes eredeti verziója, ami gyakorlatilag teljesen megegyezik azzal, amit az event során bemutattak, azonban a végén egy üzenet található: „Derítssd fel a játék fejlesztése körüli igazságot!” – felhívva a nézők figyelmét, hogy nézzék meg a videó leírását.

Oda kattintva egy igen részletes leírása következik annak, hogy milyen bántalmazásokat szenved el a fejlesztőcsapat nap mint nap az igazgatóság ostorcsapásai alatt. „Az Aeon Must Die egy játék, amelyet olyan fejlesztők alkottak, akik 2020 júniusában meghozták a döntést, hogy ellenállnak a Limestone Games stúdiónak és alapítójának. Az ok az elviselhetetlen munkakörnyezet, bántalmazás, korrupció, manipuláció és a végeláthatatlan munkaórák. (crunch)”, – magyarázzák a bevezetőben, amelyben megvádolják a stúdió igazgatóját, Yaroslav Lyssenko-t.

 

 

Mint állítják, június 22.-én a csapat tagjai egy levelet küldtek az igazgatónak a teljes csapat aláírásával. A levél „együttműködésre kérte a kiadót, és arra, hogy emberi körülmények között fejezhessék be a fejlesztést, hogy a lehető legjobb minőséget sikerüljön elérni.” A kiadó válasza egy rövid e-mail volt, majd csend majdnem egy hónapon át. Ez idő alatt a stúdió feje fenyegető leveleket küldött szét a fejlesztőcsapat tagjai között, akik felmondtak, majd kirúgta őket, mielőtt eljött volna a távozás ideje.

Az alkalmazottaknak nem fizettek

„Egy hónappal később, s ügyvédjük segítségével a csapat végre fel tudta kelteni a kiadó figyelmét, hogy az komolyan vegye végre a vádakra felhozott bizonyítékokat.” – folytatják. „Hetek telnek el, és eljön augusztus eleje, a csapat pedig siettetni kezdi az igazgatót, hogy legalább reagáljon valamit azt illetően, hogy mi lesz velük. A tucatnyi visszaélés mellett, melyek a levélben szerepeltek, a csapat felhívja a cég fejének figyelmét arra is, hogy hamarosan megjelenik az előzetes, ami így már a még ki nem fizetett fejlesztők szellemi terméke.”

Elmagyarázzák azt is, hogy a fejlesztőcsapatból ezt követően már megpróbálták kisajtolni a maximumot, miközben az igazgató igyekezett elnyújtani a jogi procedúrát, csak hogy a játék bármi áron, de elkészüljön, „tekintet nélkül a már-már bűncselekménybe hajló tettekre”, s hogy olyan célokat hajszoljon, melyeknek semmi köze már a játékon dolgozó kreatív elmékhez.

A mellékelt dokumentumok között találni e-mail kivonatokat és képernyőmentéseket, s hanganyagokat melyeket a játék tesztjei során rögzítettek, s tökéletesen alátámasztják a fejlesztőcsapat vádjait. A fő könyvtár mellett még 13 mappa található a dokumentumtárban, ezek a stúdió tagjainak vallomásait tartalmazzák, ahogy egy olyan mappa is van ott, amelyikben a csapat számára „biztosított”, illegális szoftverek példányai találhatóak, olyanoké mint a Photoshop, a Maya, vagy az Adobe Premiere, melyekkel az Aeon Must Die-t kellett készíteniük…

Forrás: 3DJuegos, 3DJuegos

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu