Két Bethesda-játék kap next-gen verziót is

Nem, nem a The Elder Scrolls V: Skyrimról van szó – igaz, valószínűleg Todd Howard biztosan dörzsölné a tenyereit, ha ez lenne a két bejelentett játék egyike!

A Bethesda a weboldalán közölte, hogy két, jelenleg már elérhető játéka kap PlayStation 5 és Xbox Series X verziót. A DOOM Eternalról, illetve a The Elder Scrolls Online-ról van szó. Akiknek már megvan PlayStation 4-en vagy Xbox One-on valamelyikük, ingyenesen válthat a következő generációs verzióra (tehát PlayStation 4 > PlayStation 5, Xbox One > Xbox Series X) felár nélkül. Mind a két játék visszamenőleges támogatással bír majd.

További információkat a következő néhány hét során fog közölni a kiadó, így a DOOM Eternal és a The Elder Scrolls Online PlayStation 5-ös, Xbox One X-es verziójának megjelenési időszakáról, illetve arról, hogy milyen frissítésekkel, újításokkal fog rendelkezni az FPS és az MMORPG next-gen portja a kurrens-gen verziókhoz képest. (Ebből pedig nekünk az jön át, hogy a Sony és a Microsoft is talán augusztusban fogja bejelenteni, hogy a next-gen konzoljuk mikortól is lesz kapható. Az árral pedig még várathatnak minket… talán.)

A végére azért egy kicsit vicces, hogy a Bethesda Softworks hozzátette, hogy a további játékairól még nem tud új részleteket közölni, viszont elhatározta, hogy ingyenes frissítéseket fog kínálni a kurrens-gen konzollal rendelkezőknek, ha ők megszerzik valamelyik next-gen konzolt a későbbiekben. Ez pedig azt jelenti, hogy más játékoknál is meglépik majd a frissítéseket, csak még nem akarják elárulni a teljes listát. (Egy tippünk azért már van: Fallout 76… meg azért a The Elder Scrolls V: Skyrim is jogos lehet. Nem lepődnénk meg!)

És eközben továbbra is semmit sem hallunk a Starfieldről, ami a Bethesda Game Studios (ahol Todd Howard dolgozik, ők csinálták anno a Skyrimot is…) következő játéka lesz.Talán túlzottan korán jelentették be, mert tavaly sem mondtak sem erről, sem a The Elder Scrolls VI-ról egy szót sem.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu