A PS5 ára magasabb lehet az XSX-nél, miközben megkínlódik majd a multiplatform címekkel egy insider szerint

A PlayStation 5 ára az egyik legtöbbet firtatott kérdés, ugyanakkor a tényleges teljesítményéről idáig csak jókat lehetett hallani. Mindeddig…

A Capcom játékokra vonatkozó szivárogtatásairól híres Dusk Golem „insider” egy olyan Restera fórumtopicban szólalt meg, amelynek az a címe, hogy „Reálisan nézve hogyan képes a Microsoft szembe szállni a Sony-val a következő generációban?” Itt szellőztette meg, hogy PlayStation 5 ára várhatóan drágább lesz, közben pedig kevésbé lesz képes a nex-tgen színvonalat hozni – írja a WCCFTECH. Az árral kapcsolatban Dusk Golem azt hangsúlyozta ki, hogy a Sony kevésbé képes arra a „bravúrra”, hogy a hardverek beszerzési árát valahogy „benyelje”, közben pedig alacsony szinten tartsa az eladási árat. Másrészről Dusk Golem belsős információkra hivatkozva azt állítja, hogy a multiplatform címek esetében „megszenved” a Sony, hogy megfelelő teljesítménybeli elvárásokat hozza. Az insider a következőket tette még hozzá:

„Az Xbox Series X lényegesen erősebb, mint a PlayStation 5, legalább is a „nyers erő” tekintetében és emiatt a multiplatform címek jobban fognak az előbbi hardveren futni, erre jó lesz, ha minden gamer felkészül. A másik, hogy a Microsoft nagy eséllyel az ár tekintetében is nyerőbb pozícióban lesz. Több áldozatot tudnak hozni a Game Pass profitjának köszönhetően, így kevésbé érinti őket a hardverek eladásain ért veszteség.”

Ez egy érdekes teória, de azért vegyük gyorsan azt a nyilatkozatot is figyelembe, hogy jelenleg a Game Pass sem hoz akkor egetverő profitot – erről nem is olyan régen Aaron Greenberg, az Xbox marketing managere beszélt.

Azt Dusk Golem egyébként elismerte, hogy PS5-re összességében exkluzív címeket könnyebb fejleszteni és a Sony-nak nagyon tehetséges stúdiók dolgoznak ezeken az exkluzívjain, így ők biztosan kihajtják majd a maximumot a PS5-ből, amikor viszont a cross-platform címekről beszélünk, akkor szerinte az Xbox Series X-nek jóval jelentősebb lesz a technológiai előnye, mint az eddig gondoltuk volna.

Dusk megemlítette azt is, hogy fejlesztő ismerősei beszéltek neki arról, bár a sokat ajnározott SSD-k tényleg segítenek a játékok futtatása tekintetében, de annyira nem, mint ahogy azt eddig a Sony állandóan hangoztatta.

És akkor most jön a hab a tortán: állítólag van pár olyan játék, ami még a 1080p/60 fps kombóra sem képes, ami azért így, nex-tgenre elég csúnya baleset. Meg is nevezett egy konkrét példát: a Resident Evil Village-ről van szó, amely még ezt teljesítményt sem bírja. Gyorsan hozzátette azt is, hogy más fejlesztőktől is hasonló problémákról hallott 1080p/60 fps kombó esetében. Még azt is hozzátette, hogy a State of Play-en látható Resident Evil Village iszonyú frame dropjai és rettenetes frame rate-je is ennek a jelei voltak, ugyanis konkrétan ilyen a játék jelenlegi állapota. Ezzel ellentétben Xbox Series X-en a játék hibátlanul fut. Végül Dusk Golem többször is kihangsúlyozta, hogy ezeket az információkat több fejlesztő kapcsolatától is hallotta, nem csak egyetlen embertől.

Természetesen, ezeket az információkat egyelőre szigorúan csak pletykának szabad tekinteni, ezt a WCCFTECH cikk is kihangsúlyozta. Ugyanakkor, Dusk Golem eddig mindig is megbízható forrásnak bizonyult, továbbá állításai egyáltalán nem hangzanak zöldségnek, ha figyelembe vesszük, amit jelenleg a Microsoft, illetve a Sony gazdasági helyzetéről, illetve az Xbox Series X magas TFLOP számáról tudunk.

Forrás: WCCFTECH, Restera

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu