Már készül az új játék a Remedy univerzumában

A Remedy Entertainment játékai egymáshoz kapcsolódnak – és most egy új cím is belép ebbe a világba.

Nemrég írtunk már a Control második DLC-jéről, az AWE-ról. Nos, az meg is erősítette, hogy Jesse Faden és Alan Wake egy univerzumban tartózkodik, ugyanis a trailert maga az író kommentálta, mielőtt a videó végén felbukkant. Erről a témáról írt a finn stúdió blogján Sami Antero Järvi. Talán úgy jobban ismerhetjük őt, hogy Sam Lake, aki anno Max Payne arcát is kölcsönözte…

A finn stúdió írója (aki korábban már említette, hogy valamit ír… talán pont ezt a játékot hozta össze, ha nem az Alan Wake TV-sorozatról volt szó) azt mondja, hogy több mint egy évtizeden keresztül egy őrült álmuk volt: néhány játékuk története egymáshoz kellene, hogy kapcsolódjon úgy, hogy egy világban lenne elhelyezve a Remedy IP-i, így a történetek és az események közös pontokat kapnának a háttérsztorikon, esetleg a karaktereken keresztül. Mindegyik játékot egy önálló élményt kezeli Lake, de eközben mindegyik cím egy nagyobb univerzumba nyújt betekintést.

Ezt a kulisszák mögött régóta tervezték, hogy megvalósíthassák, és örömmel közli velünk, hogy a Control: AWE révén eljött ennek az ideje, és ez még csak az első lépés lesz az úton a Remedy Connected Universe (RCU) felé. Le sem tudja írni, hogy mennyire boldogsággal tölti el ennek bejelentése. A 2010-es Alan Wake eseményeiből egy olyan ügy alakult ki, amit a Control történetének szervezete is megvizsgált, és a Control új DLC-je az első Remedy-s crossover lesz, ugyanis a Controlba több Alan Wake-es háttértörténet jön. Megismételte, hogy ez még csak egy visszafogott kezdés – a finn stúdió már gőzerővel dolgozik egy új játékon, ami ugyanebben a világban fog játszódni!

Ez pedig nagy eséllyel egy új IP-t is jelent. Az pedig igényelni fog néhány évet, mire játszható állapotban lesz (legalábbis úgy, hogy mi kipróbálhassuk).

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu